Nemcsak iskolába nem jár a Miloslavovban megalázott kislány, de még az utcára sem hajlandó kitenni a lábát
A miloslavovi gyerekbántalmazás egész Szlovákiát sokkolta, és egyben számos kérdést felvetett a társadalomban. A TV Noviny újfent megszólította az áldozat édesanyját, illetve sikerült elérnie az egyik lányt is, aki jelen volt a történtek során.

A 11 éves kislány fizikailag ugyan rendbe jött, már kezdenek visszajönni az emlékei, de pszichikailag még képtelen volt feldolgozni a történteket. Édesanyja szerint nem jár iskolába, és még az utcára sem meri kitenni a lábát. Az elkövetők, illetve azok szülei a mai napig nem kértek elnézést az eset miatt.
Egy lány, aki jelen volt a történtekkor a TV Novinynak elmondta, hogy az egyik fő agresszor pofozta és a földre lökdöste a 11 éves áldozatot. A támadó a rendőrségen dolgozó édesanyjával fenyegette meg a lányt, aki végül mentőt hívott. A rendőrség ugyan nem nyújt bővebb tájékoztatást az üggyel kapcsolatban, a mentőt hívó lány viszont elmondta, hogy a kiérkező rendőrök nem végeztettek alkoholtesztet velük.
A rendőrök lefoglalták a gyerekek telefonjait, de más személyektől is számos anyagot gyűjtöttek be. A hatóság rablás, szándékos testi sértés és garázdaság ügyében indított eljárást.