A német kormány újabb menekültügyi szigorítást tervez

2015. szeptember 30. - 11:08 | Külföld

Újabb menekültügyi szigorításon dolgozik a német kormány, a tervek szerint kiterjesztik az határokra az úgynevezett repülőtéri eljárást, amelyben 48 óra alatt elbírálják, hogy a belépésre jelentkező emberek jogosultak-e menedékjogi kérelem benyújtására - írta szerdai számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

A belügyminisztérium egy szóvivője a lapnak azt mondta, hogy a politikai előkészítő tárgyalások után rövidesen tárcaközi egyeztetésre indítanak egy jogszabálytervezetet.

A repülőtéri eljárást a legutóbbi nagy menekülthullám után, 1993-ban vezették be. Főleg akkor alkalmazzák, ha valakinek nincsenek papírjai, vagy nyilvánvalóan nem szorul a német állam védelmére. Ilyen esetekben megtagadható a belépés az országba.

Az eljárás kiterjesztését a bajor konzervatív CSU vetette fel kedden.

A menekülthullám a Magyarországról indult menedékkérők beengedéséről szeptember 5-re virradóra hozott döntés óta drámaian fölerősödött, és elsősorban Bajorországot érinti. A tartományba szeptember eleje óta 170 ezren érkeztek. Sajtójelentések szerint biztonsági körök úgy becsülik, hogy mind a 16 tartományt együttvéve 230 ezren érkezhettek az országba szeptemberben.

A határellenőrzés szeptember 13-i visszaállítása nem csökkentette a migrációs nyomást, mert a határsértők beutazhatnak az országba, ha jelzik, hogy menedékjogi kérelmet akarnak benyújtani.

A bajor elképzelés szerint a repülőtéri eljárás alkalmazása a határokon a gyakorlatban azt jelentené, hogy tranzitzónákat jelölnének ki, és a menedékkérőknek ezekben az övezetekben kellene megvárniuk, hogy a hatóságok megvizsgálják, jogosultak-e menedékjogi kérelem benyújtására.

Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter a ZDF országos köztelevízióban szerda reggel arra a kérdésre, hogy hová kellene visszaküldeni a kérelem benyújtására nem jogosult jelentkezőket, azt mondta: az új megoldás arra is szolgál, hogy "elkezdjünk végre nyomást gyakorolni" azzal a céllal, hogy "az összes többi ország ismét tartsa be az európai előírásokat".

"Az a probléma, hogy Olaszország és Görögország már 2-3 éve nem érvényesíti az uniós jogot", és mindaz, ami jelenleg e két uniós tagállam mellett még "Magyarország, Szlovénia, Horvátország és Ausztria révén is zajlik, csak azon az alapon működik, hogy ezek az országok mind figyelmen kívül hagyják az európai jogszabályokat, és Németország az egyetlen, amelynek végül mindezt el kell viselnie".

"Ez így nem működhet" - jelentette ki a bajor belügyminiszter.

"Vagy mindenkire érvényes az uniós jog az első perctől kezdve, (...) vagy nekünk itt Németországban azt kell mondanunk, hogy már mi sem tudjuk tovább alkalmazni az európai jogot" - tette hozzá Joachim Herrmann.

A CSU-s politikus rámutatott: a német hatóságok a német alaptörvény rendelkezései alapján az Ausztriából érkező menedékkérők nagy többségét "azonnal visszaküldhetik".

A bajor belügyminiszter elmondta: a szövetségi kormány kedden útnak indított menekültügyi reformcsomagja helyes és sürgetően szükséges intézkedéseket tartalmaz, de teljesen nyilvánvaló, hogy nem elég a

menekülthullám feltartóztatásához.

Hozzátette: a tartományi belügyminiszterek értekezletein - a 16 tartomány belügyminisztere és a szövetségi belügyminiszter naponta tart telefonkonferenciát - pártállástól függetlenül mindenki azt mondja, hogy a hatóságok és a segélyszervezetek a terhelhetőség határára érkeztek, és "nem lehet még hónapokig folytatni tetszés szerint azt, ami jelenleg zajlik".

A következő időszak feladatairól szólva Joachim Herrmann hangsúlyozta: "az osztrák határ mellett lefolytatandó gyorseljárásokkal korlátozni kell a bevándorlást, európai szinten pedig teljesen más döntéseket kell hozni".

"Amennyiben a többi európai (uniós) ország nem tér vissza nagyon gyorsan az uniós joghoz, nekünk következetesen alkalmaznunk kell a nemzeti jogot" - jelentette ki a bajor belügyminiszter.