A német nagykövet Komáromban

2009. december 3. - 19:10 | Régió

A városi önkormányzat, illetve a Selye János Gimnázium meghívására december 3-án Komáromba látogatott Axel Hartmann, Németország szlovákiai nagykövete.

A gimnáziumban tett látogatást követően a városházán tárgyalt Bastrnák Tibor polgármesterrel. Többnyire gazdasági témák voltak napirenden: a kikötő felújítása, egy új Duna-híd megépítése és egy logisztikai park létrehozása. Szó volt még a Selye János Egyetem helyzetéről, és a munkanélküliség emelkedéséről is.

A logisztikát és a zökkenőmentes áruforgalmat mindkét fél kiemelkedő fontosságúnak tartotta. A német nagykövet szerint Szlovákia jelenlegi infrastruktúrája ebből a szempontból nem igazán kedvező. Ezt azért tartja hátrányosnak, mert szerinte a válság elmúltával a befektetők a jó infrastruktúrával rendelkező országokat és régiókat választják majd.

Bastrnák Tibor a vízi áruszállítás fontosságát emelte ki, az új hidat pedig azért tartja fontosnak, mert Magyarországon közvetlenül rácsatlakozhatna a Budapestről Bécs felé tartó M1-es autópályára. Ez a nemzetközi közlekedési főútvonal ugyanis mindössze 7 km távolságban halad el Komárom mellett.

Vas Gyula