Német nyomozók jönnek szimatolni Szlovákiába!

2019. február 11. - 12:37 | Belföld

Német nyomozók látogatnak kedden Szlovákiába a Trinh Xuan Thanh vietnámi vállalkozó Berlinből való elrablásával összefüggésben tervezett tanúkihallgatások miatt. Ezt az információt a Pozsonyi (Bratislava) Kerületi Ügyészség erősítette meg a TASR hírügynökségnek hétfőn.

Német nyomozók jönnek szimatolni Szlovákiába!
Trinh Xuan Thanh

Matej Izakovič, a Pozsonyi Kerületi Ügyészség szóvivője tájékoztatása szerint 2019. február 12. és 14. között

14 tanú kihallgatására fog sor kerülni, melyeken a pozsonyi kerületi ügyész jóváhagyásával két magas beosztású, német felügyelő is részt vesz majd.

Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a nemzetközi jogi segítségnyújtás keretében Szlovákiában a büntetőeljárás további eljárási aktusait tervezik végrehajtani. „Tekintettel arra, hogy a nyomozás a Német Szövetségi Köztársaságban folyik, a tervezett eljárással kapcsolatban nem adhatunk bővebb tájékoztatást, az érintett német szerveket ajánlott megszólítani” – tette hozzá a szóvivő.

Trinh Xuan Thanh vietnámi vállalkozót és az ottani kommunista párt egyik tisztviselőjét 2017 júliusában hurcolhatták Berlinből Vietnámba. Az illető politikai menedékjogért folyamodott Németországban, és hatósági védettséget élvezett. A német hatóságok jelenleg azt vizsgálják, hogy Vietnám megsértette-e a nemzetközi jogot. Az emberrablás szlovák szálával is foglalkoznak, beleértve a szlovák kormánygép lehetséges felhasználását is.

(TASR)