Nemi szervéről is küldözgetett fotókat egy szlovákiai pap egy lánynak

2022. február 7. - 07:23 | Régió

A Markíza vasárnap este számolt be egy nagyon kényes szexuális zaklatási ügyről az egyház berkein belül.

A tévécsatorna közölte, az áldozat jelentkezett náluk, majd elmesélte, hogy hitoktatója, aki papként is tevékenykedik, szexuálisan zaklatta több éven keresztül. Amikor az egész elkezdődött, még csak 13 éves volt, és 16 éves koráig tartott.

Erotikus tartalmú üzeneteket és fényképeket is mutatott a lány a Markízának. Elmondása szerint a plébánián találkoztak, majd minden ilyen eset után gyónnia kellett.

A Markíza kiderítette, hogy az esetet vizsgálja a rendőrség, a papot pedig már gyanúsítottként kezelik.

Helyszínt az ügy érzékenységére való tekintettel nem jelöltek meg, csak annyit közöltek ennek kapcsán, hogy a szepességi egyházmegye is foglalkozik ezzel, ugyanakkor a szexuális zaklatással gyanúsított tagjuk továbbra is papként tevékenykedik, csupán egy másik plébániára helyezték át. Megpróbálták őt is megszólítani, de nem igazán volt hajlandó reagálni.

(Markíza)