Nemzeti szégyen

Az indokolás: „Ezek a szállítmányok ugyanis megsemmisítendő katonai célpontot jelentenének, és mi nem vagyunk hajlandók kockára tenni a magyar emberek életét, biztonságát.” Még az is lehet, hogy így van, minden hátsó gondolat nélkül; de lehet, hogy nincs így. Nem kívánunk bizonyítatlan történetet előadni, úgyhogy ismert tényekre adunk lehetséges alternatív magyarázatokat.

A következő cikk igazából egy folyamatábra-szerűséget pótol, nyilakkal meg négyszögekkel, kiindulóponttal meg kimenetelekkel. Kényelmi okból maradnék a folytatólagos írásnál és a hagyományos olvashatóságnál.

A kiindulópont egy, helyesebben négy ismert tény: a) Oroszország katonai agressziót indított Ukrajna ellen, hadserege háborús és emberiesség elleni bűntetteket követ el, b) ezeket természetesen nem lehet békés, diplomáciai úton megakadályozni, csakis fegyveres harccal, ezért morális kötelesség Ukrajna fegyverrel, lőszerrel és katonai eszközökkel való segítése, amit a NATO meg is tesz, c) kiváltképp az Oroszországgal vagy Ukrajnával határos tagállamok plusz a térséghez tartozó Csehország, Horvátország és Szlovénia,

d) az Oroszországgal vagy Ukrajnával határos NATO-tagállamok közül egyedül Magyarország a kivétel. Nemcsak hogy fegyvert nem ad Ukrajnának, de azt is megtagadja, hogy a területén fegyvert szállítsanak át.

Pontosabban: ezt deklarálják a vezetői. NATO-tagként nem tagadhatják meg, hogy a Horvátországból vagy Szlovéniából indított szállítmányok áthaladjanak Magyarországon egy másik NATO-tagországba, tehát onnan eljussanak Ukrajnába, de a lényeg az, hogy a szóban forgó kilenc ország közül egyedül tudassák Putyinnal: Magyarország nem támogatja Ukrajna katonai védekezését az orosz agresszió ellen. Mondjuk úgy, igazolják magukat Putyin előtt.

A bejelentett indok tehát: „Ezek a szállítmányok megsemmisítendő katonai célpontot jelentenének”. Vagyis Szijjártó és a magyar kormány szerint Oroszország számára a fegyverek áthaladásának puszta ténye elegendő ok arra, hogy megtámadja a NATO-t, ezen belül az illető tagországot. Az Oroszország és a NATO közötti háborút joggal lehetne harmadik világháborúnak nevezni. A többi kormány közül egyik sem gondolja így, ők nem számolnak azzal, hogy a fegyverszállításaik és a szállítmányok átengedése miatt célpontok lehetnek az új világháborúban. Miért van ez?

A folyamatábra a következőképpen ágazna tovább:

1. A magyar kormány komolyan gondolja, hogy a harmadik világháború veszélye miatt nem enged át fegyvereket az agresszió áldozataként védekező Ukrajnának, de

1.1 az orosz megtorlást csupán feltételezi, és nagyon valószínűnek tartja. Ha ez így van, azzal azt implikálja, hogy csak ő okos és felelősségteljes, a másik nyolc ország vezetői ostobák és felelőtlenek. Lehetséges kimenetel: 1.1.1 szégyen a nemzetközi színtéren, Magyarország elszigetelődése, 1.1.2 nem törődnek vele, vagyis az elszigetelődés már megtörtént, Magyarország nem tud kikászálódni a nemzetközi szégyenből.

1.2 A kormány az orosz megtorlást nem csak feltételezi, de biztos is benne, azaz tudja. Magyarul: február 1-i hosszas moszkvai tárgyalásuk során, ahol Peszkov elnöki szóvivő előzetes közlése szerint „biztonsági kérdésekről” is szó esett, Putyin valamilyen formában tudatta Orbánnal, hogy Ukrajna fegyverrel való segítését – bármi módon történjék – háborús oknak tekintené a NATO-val szemben.

Ha így volt, akkor Orbán nyilván döntést hozott, és vagy 1.2.1 nem értesítette a NATO-beli társakat; lehetséges kimenetel: súlyos nemzetközi szégyen, végleges elszigetelődés, vagy 1.2.2 értesítette, de nem vették komolyan, azaz a szégyenbe kerülés, elszigetelődés már megtörtént.

1.2.1.1 Elképzelhető egy közbülső változat is: Putyin február 1-jén tudatta Orbánnal, hogy az Ukrajnának való fegyverszállítást háborús oknak tekintené, de Orbán akkor nem hitte el, hogy ilyen helyzetre sor kerülhet, és nem tartotta fontosnak, hogy tájékoztassa NATO-beli társait, február 24. után viszont megtartotta az információt magának, és annak jegyében cselekedett. A lehetséges kimenetelek (szégyen stb.) hasonlóak a fentiekhez.

Akár csupán feltételezi a magyar kormány az orosz megtorlást (1.1), akár tudja (1.2), feltehető a kérdés, hogy úgy képzeli-e: ha nem engedi át légterén a fegyvereket, és bekövetkezik a harmadik világháború, Oroszország majd megkíméli, és Magyarország kimaradhat ebből, nem úgy, mint szövetségesei, a többi NATO-tagállam. Eldöntendő alkérdés: azért gondolja-e így, mert erre garanciát kapott Putyintól, vagy annak ellenére gondolja így, hogy nem kapott garanciát. A magyar kormány mindkét válasz esetén hülyének mondható, bár nem elsőként a magyar történelemben, lásd Horthyékat, akik úgy képzelték, Magyarország kimaradhat a világháborúból még azután is, hogy csatlakozott az Antikomintern paktumhoz, amiből aztán a Tengely lett, és elfogadta Hitlertől a bécsi döntésekkel visszaadott területeket.

2. Orbán nem gondolja komolyan, hogy fennáll az orosz katonai megtorlás (a NATO elleni támadás) veszélye. Szeretném, ha a valóságban csakugyan nem állna fenn. Ám ez esetben kétféle indíték lehetséges, vagy talán ezeknek valamilyen kombinációja.

2.1 Külpolitikai: a Putyin-rezsim kényszerítéssel (ostor) és/vagy üzleti előnyökkel (mézesmadzag) a magyar uralmi elitet olyan fokú függőségben tartja, hogy az nem mer és nem is akar semmiféle kézzelfogható módon Moszkva ellenében cselekedni.

2.2 Belpolitikai: egy hét múlva választások lesznek. Orbán nem engedheti meg magának, hogy hátat fordítson a mély történelmi tapasztalatból fakadó két ideológiának – sőt nem is ideológiák ezek, hanem reflexek, politikai tropizmusok –, amelyre támaszkodva, persze nemcsak nekik köszönhetően, megszerezte és őrizheti a teljhatalmat, s amelyen – végső soron – hosszú évek óta minden propagandaművelete alapul.

2.2.1 Az egyik a Trianon-fókuszú sérelmi nacionalizmus, aminek az ukrán nemzetállam ideális célpont.

2.2.1.1 Egyrészt mint ellenség, főként – sajnos – a 2017-es oktatási törvénynek a Ceauşescu-féle „homogenizációs” politikát idéző nyelvi rendelkezései miatt, bár meg kell jegyezni, hogy a magyar kormány már 2017 előtt ellenséges volt – láthatóan moszkvai kezdeményezésre – az Euromajdan utáni ukrán kormányzatokkal szemben.

2.2.1.2 Másrészt mint a saját önbizalmat növelő, a saját vereségeket kompenzáló lenézés tárgya. A kivételes magyar államalkotó képességbe vetett hit megelőzte Trianont, a „kultúrfölény” elmélete válasz volt Trianonra, s ehhez járult a Kádár-korszakban a blokk alacsonyabb életszínvonalú sorstárs népeinek megvetése. Ukrajna egyszerre új állam – az ukrán nemzet történetéről a köznapi magyar választópolgár semmit sem tud az elébe dobott, olykor hamis, nem egyszer torz információmorzsákon kívül –, valamint korrupciójáról és oligarcharendszeréről hírhedt ország – bár előnye Magyarországgal szemben, hogy demokrácia. És a posztkommunista gazdasági berendezkedése meg a 2014 óta zajló háború miatt nagyon szegény, s nincs olyan természeti erőforrása, nincs uniós tagsága, ami kiemelné a szegénységből. Tökéletesen alkalmas arra, hogy igazolja a magyar hamis felsőbbségtudatot.

2.2.2 A másik kollektív agyi tropizmus az a Kádár-korszak három évtizede során nemzedékek tudatában rögzült meggyőződés, hogy a kormányzat dolga az életszínvonal lassú, de biztos emelése, s erre képesnek is kell lennie a piaci valóságtól függetlenül. Ezen alapul az Orbán-kormányok egyik kulcsfontosságú politikája, a „rezsicsökentés”.

Itt nincs hely az elemzésére, a lényeg az, hogy miközben még a hivatalosan kimutatott reálbér is az európai rangsor végén kullog, a választópolgárnak havonta a tudomására hozzák, hogy ennyivel és ennyivel kevesebb kiadása van a kormány kegyéből. A kormány pedig, a maga mindent letaposó propaganda-gőzhengerével mint alapigazságot képes hirdetni, hogy ennek feltétele az olcsó orosz gáz. Ez sem igaz, de a lényeg a politikai funkció: annak igazolása, hogy Magyarországnak meg kell hunyászkodnia a háborús és emberiségellenes bűntettek elkövetője előtt, akiről éppen ez a kormány feltételezi nyilvánosan, hogy képes lenne a harmadik világháború kirobbantására.

Szóval szívesen írnám, hogy legyen elég a hülyéskedésből, de kénytelen vagyok feltételezni, hogy Szijjártó Péter, akinek nemrég a fent említett bűnöző a Barátság érdemrendet adományozta, nagyon is komolyan veszi, amit mond. Ez egy olyan ország, aminek kormánya azt gondolja, hogy akkor nyeri meg biztosan a választást – ami eleve nem lesz tisztességes –, ha megalázza a saját országát, és az utóbbi hetvenhét év legsúlyosabb háborús válsága idején a világ előtt szégyent hoz rá. Ha ebben a válságban a rossz oldalra és a Rossz oldalára áll. Lehet persze, hogy jól gondolja. Április 3-án kiderül.