Nemzeti tánc az Ifjú Szivekben

2017. február 10. - 12:21 | Kultúra

Mozgalmas évet kezdett az Ifjú Szivek Táncszínház. Miközben a tavalyi előadások nagy része 2017-ben is repertoáron marad, már kora tavasszal új darab bemutatójára készülnek. 

Nemzeti tánc az Ifjú Szivekben
Fotó: Dusa Gábor

Sűrű volt az Ifjú Szivek januárja. Az évek óta nagy sikerrel játszott Kakukktojás előadásain és a Finetuning műsorpróbáin kívül a tánckar és a zenekar gőzerővel dolgozik Hégli Dusan legújabb előadásán.

“Sokrétű lesz ez az év. Tavaszra tervezzük idei első új műsorunk, a Határon túli nemzeti tánc bemutatóját. Emellett természetesen repertoáron marad a Finetuning és az év folyamán felújítjuk a Hontalanítást. Ha minden jól alakul, nyáron ismét ott lehetünk Avignonban. Nagyon bízom benne, hogy idén is sikerül megteremteni a szükséges körülményeket ahhoz, hogy a Szivek is elutazhasson Hégli Dusannal a világ egyik legrangosabb színházi eseményére” – vázolta a társulat terveit Varsányi László igazgató.

A készülő új előadás alcíme, Hetvenhét verbunk a végekről, sokatmondó. Az előadás nemzeti táncainkat, a csárdást és a verbunkot dolgozza fel az alkotótól már megszokott, egyedi felfogásban. A tavaszi pozsonyi bemutató után a közönség nagyszabású szlovákiai turné keretében láthatja a darabot.

Emellett úgy látszik, a Finetuning sikere töretlen. Az Espace Alya Theatre Avignonban az idei fesztiválprogramban a főműsoridőt kínálta fel a Dusan Hegli Companynak. “A Finetuning megállíthatalan. Nagyon keresett. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy még Avignon előtt a hazai közönség is újra láthassa. Jövő héten, február 14-én a pozsonyi Hviezdoslav Városi Színházban, 16-án pedig Budapesten, a Nemzeti Táncszínház szervezésében, a Várkert Bazárban játsszuk majd” – tájékoztatott Bartusz Réka manager. A pozsonyi előadásra jegyek még korlátozott számban, a Ticketportal jegyirodáiban és weboldalán kaphatók.

(forrás: Ifjú Szivek Táncszínház)


Az Ifjú Szivek Táncszínház a szlovákiai magyar kulturális élet és táncművészet egyik jelentős műhelye. Fő érdeme, hogy Közép-Európa tradicionális tánc- és zenekultúráját színházi táncelőadásain keresztül társadalmi értékként mutatja be és erősíti idehaza és külföldön egyaránt. Koreográfusa Hégli Dusan, aki tizenhét éve irányítja a együttes művészeti tevékenységét. Az intézmény fenntartója a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma.