A Nemzeti Táncszínházzal ünnepelt az Ifjú Szivek

2022. március 24. - 12:41 | Kultúra

Tegnap este Budapesten, a Nemzeti Táncszínház 20 éves fennálásának jubileumi gáláján mutatkozott be az Ifjú Szivek.

A Nemzeti Táncszínházzal ünnepelt az Ifjú Szivek
Fotók: Ifjú Szivek archívum

A Nemzeti Táncszínház az est beharangozójában úgy fogalmazott, “március 23-án négy zseniális táncegyüttes ünnepli az idén 20 éves Táncszínházat”. A különleges este a Kulcsár Noémi Tellabor előadásában Ravel örök klasszikusával, a Boleróval kezdődött, majd a PR-Evolution Dance Company darabja következett.

Az első részt Hégli Dusan Autentika – Saját anyag című előadásának kimondottan erre az alkalomra készített változata zárta. A est második részében a Szegedi Kortárs Balett előadásában Juronics Tamás Blue című darabját láthatta a közönség.

“Az elmúlt húsz évben társulatunk több egész estés darabját is műsorra tűzte a Nemzeti Táncszínház. A Felföldi levelek, a Hontalanítás vagy a Finomhangolás mind a Táncszínházban kerültek bemutatásra Budapesten. Örülök, hogy öt év után újra ott lehettünk” – mondta Varsányi László főigazgató.

Az Ifjú Szivek Táncszínház pénteken Pozsonyeperjesen, majd hétfőn Komáromban mutatja be az Autentikát. Budapesten legközelebb május 8-án, a Magyar Zene Házában találkozhatnak velük.


(isz)