Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Michal Suchoba ellen

2021. február 9. - 16:21 | Belföld

A Specializált Büntetőbíróság hétfőn nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Michal Suchoba ellen, akit a NAKA a Vámszedő (Mýtnik) fedőnevű akciója keretén belül gyanúsított meg.

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Michal Suchoba ellen
Fotó: Allexis.sk

Az akció keretében vette őrizetbe a rendőrség František Imreczét, a Pénzügyi Hatóság korábbi igazgatóját. A nyomozók szerint Imrecze egy sokmilliós IT-tendert szőtt egy konkrét - Allexis nevű - cégre, mely társaság hátterében Imrecze egy barátja, Michal Suchoba vállalkozó, illetve az oligarcha Jozef Brhel áll. A rendelkezésre álló információk szerint az államnak 42 millió euró kára keletkezhetett az ügyletből, és az erről szóló szerződést titkosították.

Az akció ideje alatt Jozef Brhel a Kanári-szigeteken tartózkodott, ahonnan nem néhány nappal később megérkezett a bécsi repülőtérre, másnap délelőtt pedig már Pozsonyban hallgatták ki a hatóságok. A Smer-közeli oligarcha hirtelen rosszul lett, amikor a hatórás kihallgatását követően őrizetbe vették, ezért a ružinovi kórházba vitték, ahol a pszichiátrián helyezték el. A bíróság azóta elrendelte Imrecze és Brhel vizsgálati fogságát is.

Richard Biročák, Suchoba ügyvédje csupán annyit árult el, hogy a gyanúsított édesanyjával van kapcsolatban, aki felkérte fia érdekeinek képviseletére. Az ügyvéd állítólag nem tudja, pontosan hol tartózkodik védence.

Suchoba jelenleg állítólag az Egyesült Arab Emírségekben tartózkodik, a kiadatása így akadályba ütközhet, ugyanis a két ország – Szlovákia és az Emirátusok – között nincs kiadatási szerződés. A bíróság határozata alapján így a szlovák igazságügyi minisztériumnak fel kell venni a kapcsolatot az ottani minisztériummal.

A három gyanúsítottat 15 éves szabadságvesztés fenyegeti.


TASR/para