Nemzetközi vészhelyzetet hirdettek az egyre terjedő koronavírus miatt!

2020. január 30. - 21:48 | Külföld

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította csütörtökön az új koronavírus által Kínában okozott tüdőgyulladás-járványt.

Nemzetközi vészhelyzetet hirdettek az egyre terjedő koronavírus miatt!
Illusztrációs felvétel (TASR)

A döntést Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója jelentette be a szervezet vészhelyzeti bizottságának genfi ülését követően.

A WHO adatai szerint Kínában a halálos áldozatok száma már 171-re emelkedett. A szakértőkből álló független testület azt követően foglalt állást a nemzetközi vészhelyzet kihirdetéséről, hogy az összegyűlt bizonyítékok szerint már több mint húsz országba terjedt át a vírus. Száznál is több esetet regisztráltak. Nyolc olyan esetről tudnak, amikor a koronavírus emberről emberre terjedt: Japánban, Németországban, Vietnamban és az Egyesült Államokban.

A testület hangsúlyozta, hogy nem ajánlja kereskedelmi és utazási korlátozások bevezetését.

Egyúttal méltatta a kínai hatóságoknak a járvány megfékezésére tett lépéseit.

Genfi sajtóértekezletén Tedros úgy fogalmazott, hogy az elmúlt hetekben tanúi lehettek amint kialakul egy példátlan járvány, amelyre ugyanakkor példátlan válaszintézkedések születtek.

"Szeretném leszögezni, hogy ez a bejelentés nem a Kínával szembeni bizalmatlanság kinyilvánítása"- mondta.

"A legnagyobb aggodalmunk az, hogy a vírus átterjedhet gyengébb egészségügyi rendszerrel rendelkező országokra"

- tette hozzá.

A WHO 16 független szakértőből álló vészhelyzeti bizottságát a francia Didier Houssin vezeti. A szakértők az elmúlt héten két ízben is úgy döntöttek, hogy nem hirdetnek nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetet, miközben több információt kértek Kínától.

A WHO ajánlásokat juttat el a világ minden országába, azzal a céllal, hogy elkerüljék a járványnak a kereskedelmi és utazási forgalom általi felerősödését. Elsősorban a nemzeti egészségügyi hatóságok munkájára vonatkozó ideiglenes ajánlásokat adnak ki, köztük az ellenőrzés és a készültség fokozásáról, valamint a járvány megfékezéséhez szükséges intézkedésekről.

Michael Ryan, a WHO vészhelyzeti programigazgatója szerdán azt mondta, ebben a stádiumban még nem lehet pontosan megállapítani a vírus halálozási arányszámát, mivel nem tudni, valójában hány embert fertőzött meg.

Ugyanakkor azt mondta, hogy eddig "a bizonyított esetek 2 százaléka halt meg, ami magasnak számít a szezonális influenzához képest".

Ryan arra figyelmeztetett szerdán, hogy

"egy viszonylag kevéssé agresszív vírus is tud sok kárt okozni, ha sokan kapják el".

MTI, 444.hu