Népképviselet,

Széky János | 2016. március 11. - 13:48 | Vélemény

avagy Kiknek vagyunk a kezében?

Először azt hittem, a szokásos újságírói slendriánság. Meg egy jellegzetes magyar politikai tudáshézag, a képviseleti demokrácia fogalmának nem ismerete.

Azt írta a Népszabadság: „Egy népképviseleti szerv törvényes működését lehetetlenítette el pár kigyúrt kopasz, ezért vált a »Kopasz-gate« nemzetbiztonsági üggyé.”Még biztos sokan emlékeznek rá: a múlt héten, a Nemzeti Választási Iroda előterében Fradi-szekusok akadályozták meg, hogy az MSZP leadja népszavazási kezdeményezését. Mit akadályoztak meg? A népszavazási procedúrát. Azt hittem tehát, hogy az újságíró a népszavazást gondolja népképviseleti szervnek, ami éktelen butaság volna, hiszen a népszavazás nem képviselet, ezt általános iskolásnak is illik tudni. Rosszul hittem, és ezért a feltételezésért bocsánatot kérek az újságírótól.

Hamar fölhívták a figyelmemet ugyanis, hogy itt nem a népszavazást gondolta „képviseleti” szervnek” egy újságíró, hanem a Nemzeti Választási Irodát véli annak az Alkotmányvédelmi (régi nevén Nemzetbiztonsági) Hivatal, valamint a magyar Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának szocialista elnöke és legalább egy másik (ellenzéki) tagja. Arról tudósított Molnár Zsolt (MSZP) és Szél Bernadett (LMP), hogy „egy népképviseleti szervet ért incidens, ezért az ügynek nemzetbiztonsági vonatkozása is van”. Emiatt foglalkozik vele az AvH.

A nemzetbiztonsági törvényben azonban nincs külön említés a „népképviseleti szervek” védelméről mint különlegesen titkosszolgálati feladatról, nincs olyan paragrafus, amely azt indokolná, hogy egy ilyen üggyel ne a közönséges rendőrség foglalkozzék. (Mint ismeretes, a közönséges rendőrség állt és nézte az „incidenst”.) De ha valaki belemagyarázza – bármit lehet –, hogy mégis, akkor is ott van a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 53. § (1) bekezdése, mely szerint – ha valaki nem tudná – a Nemzeti Választási Iroda nem népképviseleti, hanem „autonóm államigazgatási szerv”.

(1/5) Cikkünk a következő oldalon folytatódik. Kérjük lapozzon előre:
Címkék: Orbán-kormány