Népszámlálás 2021: május 3. és június 13. között segítséggel kitölthető a népszámlálási ív

2021. május 3. - 17:46 | Belföld

Hétfőn az egész országban elindult az asszisztált népszámlálás, vagyis azok, március végéig nem töltötték ki elektronikusan a népszámlálási ívet, most segítséggel, általában a helyi önkormányzati hivatalban kitölthetik azt. Ha nem tudják meglátogatni a hivatalt sem, akkor a házukba, lakásukba hívhatják a népszámlálási asszisztenst. Az asszisztált népszámlálás június 13-ig tart, Dunaszerdahelyen három, Komáromban négy ponton várják az embereket.

Népszámlálás 2021: május 3. és június 13. között segítséggel kitölthető a népszámlálási ív
Forrás: Népszámlálás 2021

Március végéig a lakosság 86 százaléka kapcsolódott be az elektronikus népszámlálásba, vagyis még mindig több százezer ember maradt, akik nem töltötték ki a népszámlálási ívet. „Az elektronikus adatgyűjtés eredménye felülmúlta a várakozásainkat, köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult a sikerhez” – jelentette ki Alexander Ballek, a Statisztikai Hivatal elnöke. Az elektronikus kérdőívet 4 844 007 ember töltötte ki. A Statisztikai Hivatal azzal számol, hogy Szlovákia lakossága mintegy 5,6 millió lesz.

Október helyett csak június 13-ig tart az asszisztált népszámlálás

A népszámlálás azonban nem ért véget március 31-én, a jogszabály lehetőséget ad arra, hogy egészen október végéig folytatódhasson az asszisztált népszámlálás.

Mivel az asszisztenciának a feltételeit meg kellett teremteni, a segítséggel történő számlálás csak most, május 3-án indult, és csak június 13-ig, vagyis hat héten át lesz elérhető. Ebben az időszakban összesen csaknem 3200 népszámlálási pont működik majd, jobbára az önkormányzati hivatalokban.

A népszámlálási pontokat ugyanis az önkormányzatok hozták létre a Statisztikai Hivatal segítségével. A nagyobb településeken, elsősorban a városokban több népszámlálási pont is működik. Dunaszerdahelyen három helyen lehet utólag kitölteni a népszámlálási ívet, Komáromban négy, Somorján pedig két helyen várják az érdeklődőket. A pontos címek megtalálhatóak a 2021-es népszámlálás hivatalos oldalán, de a helyi önkormányzatokban is megtudhatók ezek az információk, ott tudnak tájékoztatni arról is, hogy mikor látogathatóak ezek a pontok.

Népszámlálási pontok Dunaszerdahelyen:

A népszámlálási asszisztens hívásra házhoz megy

Az immobilis emberek a házukba is hívhatják a népszámlálási asszisztenseket, ezt ugyancsak az önkormányzat segítségével tehetik meg.

„Az önkormányzat hozza nyilvánosságra azt a telefonszámot, ahol be lehet jelenteni az igényt az asszisztált népszámlálásra, ott meg kell adni a nevet, a címet és a telefonszámot, ez utóbbit azért, hogy a népszámlálási asszisztens meg tudja beszélni a látogatás pontos időpontját”

– tájékoztatott Jasmína Stauder, a 2021-es népszámlálás szóvivője. A népszámlálási asszisztens kérhető a következő központi számon is: +421 02 20 92 49 19.

A Statisztikai Hivatal figyelmeztet minden érdeklődőt, hogy a népszámlálás során is be kell tartani a járvány miatt elrendelt higiéniai előírásokat, vagyis tartsák be a biztonságos távolságot és viseljenek egészségügyi maszkot.

- lpj -