Népszavazás kezdődik négy szakadár és megszállt ukrajnai régióban az Oroszországhoz való csatlakozásról

2022. szeptember 23. - 07:26 | Külföld

Öt napig tartó népszavazás kezdődik pénteken az ukrajnai szakadár Donyecki és Luhanszki Népköztársaságban, valamint a megszállt Herszon megyében és Zaporizzsja megye orosz ellenőrzés alá került területein az Oroszországhoz való csatlakozásról.

Népszavazás kezdődik négy szakadár és megszállt ukrajnai régióban az Oroszországhoz való csatlakozásról
A fotó illusztráció! (TASR)

Vezető nyugati hatalmak előre jelezték, hogy a népszavazás eredményét nem fogják elismerni, ugyanúgy, ahogy az Oroszország által 2014-ben elcsatolt Krímben megtartott referendumét sem.

Biztonsági okokból személyes szavazás mind a négy régióban csak a zárónapon, szeptember 27-én lesz, addig mozgóurnás szavazással vagy a szomszédos területeken lehet majd voksolni. Oroszországban, ahová a csak a háború kezdete óta a védelmi tárca szerint több mint hárommillió embert evakuáltak, több száz választóhelyiség nyílik majd meg.

A Donyecki Népköztársaság 450 szavazóhelyiséget nyit meg a területén, több mint kétszázat Oroszországban. A Luhanszki Népköztársaságban ez az arány 461-201. Zaporizzsja megyében 394 "hazai" és 85 "külső" szavazóhelyiség lesz: Oroszországban, valamint a három másik referendumot tartó régióban. Herszon megyében nyolc területi és 198 körzeti választási bizottság alakult, de a helyi lakosok a Krímben, Moszkvában és számos más orosz városban is szavazhatnak majd.

A Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságban a szavazólapokat csak oroszul nyomtatták ki, Herszon és Zaporizzsja megyében pedig két nyelven, ukránul és oroszul. Mind a négy régió közölte, hogy külföldi megfigyelőket vár az eseményre, amelyen az orosz Központi Választási Bizottság és az orosz parlament összes frakciója képviselteti majd magát.

Az ukrán fegyveres erők fokozott tüzérségi támadásainak és "provokációinak" veszélye miatt a régiók fokozott biztonsági intézkedésekkel készülnek a népszavazások idejére, a helyi szervek mellett az orosz nemzeti gárda bevonásával.

Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke kedden Telegram-bejegyzésében arra figyelmeztetett, hogy a népszavazás és az új területek "befogadása" nyomán Moszkva részéről keményebb fellépés várható, mert "az Oroszország területére való betolakodás olyan bűncselekmény, amelynek elkövetése lehetővé teszi az összes önvédelmi erő alkalmazását".

Hangot adott véleményének, hogy a népszavazások nemcsak a Donyec-medencei "köztársaságok" és "más felszabadított területek lakosainak rendszerszintű védelme, hanem a történelmi igazságosság helyreállítása szempontjából is nagy jelentőséggel bírnak".

A volt elnök csütörtökön azt írta, hogy a népszavazás után "a csatlakozó területek" védelmét megerősítik, hosszú távon nemcsak a mozgósítással, hanem az orosz fegyverek bármelyikével, beleértve a hadászati nukleáris és az "új elveken alapuló fegyvereket" is.

(MTI)

Címkék: népszavazás