A New York-i Tiffany kínálatában ezentúl megvalósul az álom luxuskivitelben

A New York-i Tiffany ékszerbolt kávézót nyitott, ahol az Álom luxuskivitelben című film hangulatát kívánja megidézni.

A New York-i Tiffany kínálatában ezentúl megvalósul az álom luxuskivitelben
Fotó: usatoday.com

Az Audrey Hepburn főszereplésével készült, 1961-ben bemutatott amerikai romantikus film eredeti címe ugyanis Breakfast at Tiffany's vagyis Reggeli a Tiffanynál, s a manhattani Ötödik sugárúton lévő nagyhírű és méregdrága ékszerbolt a film főszereplőjének kedvenc helye.

A világ talán leghíresebb ékszerüzletét 1837-ben alapította a Connecticut államból New Yorkba érkező Charles Lewis Tiffany. A bolt 1940 óta kínálja portékáit jelenlegi helyén, az Ötödik sugárút és az 57. utca sarkán. A nagyvilág számára igazán ismertté a film tette, melynek címében szerepel. Olyannyira, hogy amikor 1987-ben a cég az alapításának 150. évfordulóját ünnepelte, a jubileum tiszteletére megjelent könyv bevezetőjét Audrey Hepburn írta. 

A négyemeletes luxusbolt legfelső emeletén péntek óta elegáns és ugyancsak nem olcsó kávéház is várja a Tiffanynál reggelizni óhajtó kuncsaftokat. A Tiffany Blue Cafénak elnevezett kávézóban persze nemcsak reggel lehet fogyasztani. A kékre festett falak között kék bútorok várják a luxusra vágyókat, akiknek a kávét is kék pohárban szolgálják fel.

A reggeli Tiffanynál egyébként 29 dollárba, kerül, ehhez egy csésze kávé és egy kifli jár, és választható mellé vagy egy avokádós pirított kenyér vagy egy lazacos szendvics.

(MTI)