Nigériai stílusú átveréssel próbálkoztak egy eladó vásárúti családi ház tulajdonosánál

2016. június 28. - 16:59 | Régió

Mint tudjuk, manapság bármire képesek az emberek, hogy pénzt csaljanak ki másoktól – van, hogy hamis ügynököknek, illetve hivatalnokoknak adják ki magukat, s ezáltal nem kis összegeket csalnak ki a hiszékeny emberektől. Az internet segítségével a csalóknak elég elküldeniük egy e-mailt és az emberek máris bedőlnek. Egyik olvasónk is kapott hasonló üzeneteket, ő azonban nem hagyta magát átverni.

Olvasónk (T.) története ott kezdődik, hogy szülei szerették volna eladni vásárúti családi házukat, ezért fiukhoz fordultak segítségül, hogy hirdesse meg az interneten is. T. ezt meg is tette egy ingatlanos hírportálon, s nem sokára egy érdekes üzenetet kapott.

A rövid üzenet angol nyelven íródott, és csak annyi állt benne, hogy az illetőt érdekelné a ház. Olvasónknak ugyan feltűnt, hogy az üzenetben nem szerepelt aláírás, mégis visszaírt az illetőnek angolul.

Erre T. kapott egy hosszú üzenetet, melyben az állt, hogy az érdeklődő egy szíriai özvegy, aki több millió dollárt örökölt férjétől, akit állítólag egy felkelés során megöltek. A hölgy ezt a rengeteg pénzt át szeretné hozni Szíriából Szlovákiába, de mivel ez a bankokon keresztül komplikált lenne, olvasónk segítségét kéri.

Az üzenet végén a hölgy elmondja, hogy senkije sincs külföldön, akiben megbízna, ezért szüksége van a segítségére. Ezután kéri, hogy T. küldje el neki bizonyos személyes adatait.

Olvasónk azonban nem válaszolt a levélre. Néhány nappal később T. újabb levelet kapott – ezúttal azonban egy szíriai orvostól, aki szintén sok pénzt örökölt a testvérétől, és szintén olvasónk segítségét kérte. T.-nek azonnal feltűnt a két üzenet közti hasonlóság, s ezáltal tudatosult benne, hogy csalók próbálkoztak nála.

Nigériai levelek

Olvasónknál a klasszikus nigériai levelek, azaz a „419-es átveréssel” próbálkoztak. Az elnevezés onnan ered, hogy a csalást előbb Nigériában, majd a világ minden táján élő csalók kezdték el űzni.

A csalás módszere a következő alapokra épül:

Kapunk egy e-mailt, melyet általában egy távoli országban élő személy címez, aki minden esetben pénzt akar kijuttatni az országból és ezért a segítségünket kéri – tehát adjuk meg neki bizonyos személyes adatainkat. Általában több milliós összegről van szó.

A csalók legtöbbször valós neveket használnak, így megtörténhet, hogy ha például rákeresünk valakire a böngészőben, akkor valóban találunk bizonyítékot a hitelességükre. A mai napig ez a döntő érv, amiért bedőlnek nekik az emberek.

Mikor már a csalók váltottak néhány üzenetet áldozataikkal, arra kérik őket, hogy telefonáljanak valakinek – persze emelt díjas telefonszámra. Majd arra kérnek minket, hogy küldjünk egy kis pénzt, mert nem tudják átutalni az összeget, amit nekünk szántak. Általában tehát vagy arra akarnak rávenni bennünket, hogy telefonáljunk, vagy arra, hogy adjuk meg a bankszámlaszámunkat.

A leghatékonyabb módszer a védekezésre az, ha egyszerűen ignoráljuk az ilyen üzeneteket. Ugyanis hiába a hatalmas kecsegtető összegek, tudnunk kell, hogy nagy valószínűséggel átverésről van szó.


-para-