Nikolics Nemanja távozna a Legiától

2016. december 9. - 11:53 | Sport

A magyar válogatott labdarúgó, Nikolics Nemanja távozna klubcsapatától, a lengyel bajnokságban és kupában is címvédő varsói Legiától.

Nikolics Nemanja távozna a Legiától
Nikolics Nemanja

A lengyel élvonal előző idényének gólkirálya az M4 Sport pénteki, Sportreggeli című műsorában elmondta, hogy a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést követően megegyezett klubjának vezetőivel, hogy amennyiben megfelelő ajánlat érkezik, a téli szünetben távozhat. A csatár kijelentette: még másfél évig szól a varsói szerződése, de elérkezettnek látja az időt a váltásra, és szeretne új kihívásokat keresni.

A Legia gyengén kezdte az új bajnoki évadot, de 18 forduló után már a negyedik helyen áll. A Bajnokok Ligájában csoportja harmadik helyén végzett, így átkerült az Európa Ligába. Nikolics a selejtezőben öt, a főtáblán egy gólt szerzett.

Mint elmondta, nagyon örült a BL-szereplés lehetőségének, és összességben most is boldog, amiért pályára léphetett a legjobbak között, ugyanakkor csalódott, mert csak két mérkőzésen volt kezdő.

"Amikor itt maradtam, azt hittem, nagyobb szerepet kapok a BL-meccseken, de négyszer is kimaradtam a kezdőcsapatból, ráadásul nem is magyaráztak meg, miért" - fogalmazott.

A 23-szoros magyar válogatott támadó elárulta, hogy egyelőre három helyről érdeklődnek komolyan iránta. Az angol élvonalbeli Hull City nyáron konkrét ajánlattal kereste meg, a két klub meg is egyezett, ő azonban nem tudott megállapodni a Premier League újoncával, amely továbbra is szeretné leigazolni.

Az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő Chicago Fire is konkrétumokkal kereste meg, a menedzsere napi kapcsolatban van a klubbal.

"Olyan dolgokat vázoltak fel, amelyek motiválnak, hogy odamenjek. Új életet kezdhetnék, új helyre mehetnék, kipróbálhatnék új dolgokat. A család szempontjából sem lenne rossz, főleg a gyerekeknek az iskola miatt" - vélekedett Nikolics. Hozzátette: a harmadik érdeklődő egy kínai klub.


MTI/para

Címkék: Nikolics Nemanja, Legia