Nincs megállás, a VI. Bősi Futás virtuálfutásként került a krónikába

2020. szeptember 1. - 19:50 | Sport

Szombaton újabb virtuális futás zajlott a Csallóközben. A koronavírus-járványra való tekintettel a diósförgepatonyiakhoz hasonlóan a bősiek is házhoz vitték rendezvényüket, s az eredeti időpontban, augusztus 29-én rendezték meg a Bősi Futást.

Nincs megállás, a VI. Bősi Futás virtuálfutásként került a krónikába
A Bősi Futóklub felvételei a rendezvény napján a bősi parkerdőben készültek

A szervezők, az agilis Bősi Futóklub tagjai, a hagyományoktól eltérően ezúttal nem a versenyre helyezték a hangsúlyt. Sokkal inkább arra törekedtek, hogy megmozgassák a futás és a kocogás híveit. Ugyanakkor nem szakadt meg a tradíció, folytatódott a Duna-parti városban zajló futások sorozata. Annyi különbséggel, hogy ezúttal nem jutalmaztak kategóriagyőzteseket. A hatodik felvonás napján, augusztus 29-én minden érdeklődő a lakhelyén, kedvenc (futó)útvonalán teljesíthette az általa választott versenytávot, az 5, vagy a 10 kilométert.

Összesen 160-an álltak rajthoz. Elsősorban a Csallóközben, a dél-szlovákiai településeken, ugyanakkor a szervezők Magyarországról, Németországból és Franciaországból is kaptak visszajelzést, pontosabban az elért időeredményt. Ez annak tudható be, hogy a jelentkezőket arra kérték, hogy futóórán, vagy telefonos applikáció segítségével mérjék, rögzítsék, legkésőbb a rendezvényt követő napon küldjék el elért időeredményüket a Bősi Futóklub e-mail címére. A rövidebb távot nyolcvannyolcan választották, a tíz kilométert hetvenketten teljesítették. Király Mátyás klubelnöktől megtudtuk, hogy összesen 160-an futottak és kocogtak. Köztük közel félszáz klubtag és környékbeli sportoló, akik eljöttek a bősi parkerdőbe, hogy a természetben, családias hangulatban. a társak kíséretében teljesítsék az erőnlétük függvényében választott távot. Nekik a szervezők a célbaérkezés után a helyszínen adták át a megérdemelt jutalmat, az egyedi futóérmet.

ái

Címkék: futás, Bősi Futóklub