Nincsenek jó hangulatban a szlovákiai nyugdíjasok, egyre borúsabban látják a jövőt
A megkérdezett nyugdíjasok 39 százaléka úgy látja, hogy évről évre nagyobb pénzügyi gondokkal kell megküzdeniük, míg 66 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy mióta nyugdíjba vonult, jelentős életszínvonal-csökkenést tapasztal - ez derült ki a NN vagyonkezelő egyik felméréséből.

A kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy a Szlovákiában élő állampolgárok minimum hány évet szeretnének élni. A felmérésből pedig kiderült: a lakosok elégedettek lennének, ha legalább a 83. életévüket betölthetnék.
Továbbá a megkérdezettek 46 százaléka várja már a nyugdíjat. Akik ezt az opciót választották, főleg a nyugodtabb életet, a kevesebb stresszt várják, és azt, hogy több időt töltsenek a családdal.
A felmérésből az is kiderül, hogy a szlovákiaiak "komfortosnak" a minimum 800 eurós nyugdíjat tartanák. A többség szerint pedig az 500 eurós nyugdíj csak éppen arra jó, hogy az alapvető és a szükséges kiadásokat fedezze. Daniela Tomášková az NN Slovensko menedzsere azt nyilatkozta, hogy a számításaik szerint Szlovákiában átlagosan 540 euró a nyugdíj összege.
Tomášková szerint a szlovákiaiak többsége örülne a hosszú életnek, főleg azért, mert így több időt tölthetne a családdal. A megkérdezettek 90 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a boldogságának a fő forrása a családja.
A középkorú lakosok egyre inkább azt érzik, hogy a korukból adódóan egyszerre kell törődniük a gyermekeikkel és a szüleikkel egyaránt. A megkérdezettek 27 százaléka érzi ezt tehernek.
A felmérésben 1036 szlovákiai állampolgár vett részt.
(TASR, Trend)