Nő a skarlátos betegek száma, de pánikra nincs ok
Nő a skarlátos betegek száma, de pánikra nincs ok – mondta Ján Mikas országos tiszti főorvos, és hozzátette, évente 200-300 esetet jelentenek.

A világjárvány idején szigorúbbak voltak a járványügyi intézkedések, emiatt lehetett, hogy kevesebb volt a skarlátos beteg, mint a korábbi években.
„Ez nem olyan betegség, ami miatt rémhíreket kellene terjeszteni"
- mondta Mikas.
A szakember úgy fogalmazott, fontos, hogy a gyermekorvosok jelentsenek minden eseteket az illetékes regionális közegészségügyi hivatalnak, hogy a szakemberek meg tudják akadályozni a betegség elterjedését.
„Sajnos ez ellen a betegség ellen nincs védőoltás, de antibiotikummal lehet kezelni"
- tette hozzá.
Elmondta továbbá, hogy alapvető fontosságú a higiéniai előírások betartása, például a gyakori kézmosás.
Idén június 2-áig 206 megbetegedést jelentettek. A világjárvány éveiben a bejelentett esetek száma néhány tucatnyira csökkent.
„Ez annak is köszönhető, hogy akkor szigorúbbak voltak az intézkedések. Reszpirátort hordtunk, nem voltak a tömegrendezvények, sőt még az iskolákat is bezárták"
- tette hozzá a tiszti főorvos.
TASR