1
![A nő úgy megverte a férfit, hogy az kórházba került - hogy ez még ne legyen elég, ki is rabolta őt](/_next/image/?url=https%3A%2F%2Fparameter.sk%2Fapp%2Fuploads%2F2024%2F04%2F3605383.jpg&w=1920&q=75)
-illusztráció- (Fotó: TASR)
Egy 19 éves nő úgy megvert egy férfit, hogy az kórházba került. Emellett még ki is rabolta őt. Bevallotta a bűncselekmény elkövetését, és már ismeri a bírósági ítéletet - írja a Noviny.sk.
Úgy kezdődött az egész, hogy az elkövető javasolta egy férfinak az egyik vendéglátó helyiségben, hogy hazaviszi őt. Miután a sértett elhagyta a kocsmát, a 19 éves nő pénzt kért tőle.
"Amikor a férfi ezt megtagadta, a nő rátámadt. Először arcon ütötte, majd megragadta és a földre dobta, ahol folytatta tovább a fizikai bántalmazást"
– magyarázta Jana Ligdayová eperjesi rendőrszóvivő.
A férfi olyan sérüléseket szenvedett, hogy kórházba kellett szállítani. A rendőrség rablás bűntette miatt indított eljárást a nő ellen. A nő kivett a férfi tárcájából 240 eurót, és elszaladt. A rendőrök azonban a nyomára bukkantak. Hét hónapos előzetes letartóztatásba került, mert fennállt a veszélye, hogy folytatja bűnözői tevékenységét. Tetteit nem kommentálta. Az ügyészséggel vádemelési megállapodást kötött. Bűnösnek találták rablás bűntettében.
"A bíróság 36 hónapos összevont szabadságvesztést szab ki rá. A szabadságvesztés büntetés végrehajtását feltételesen felfüggesztik, a próbaidő alatti magatartásának pártfogói felügyeletét pedig 36 hónapos próbaidőre helyezik"
– reagált Ivana Petrufová, a bíróságok szóvivője. Ezzel egyidejűleg korlátozzák őt az alkoholtartalmú italok és egyéb függőséget okozó anyagok fogyasztásában. Egyúttal kártérítést kell fizetnie az egészségbiztosítónak és a megvert férfinak is.
"A kártérítési igény többi részével a sértett ügyét polgári eljárásra utalták"
– zárta Petrufová.
A bíróság ítélete jogerős.
Noviny.sk/para