DAC-Slovan – Hyballa: „A fejlődés fontosabb, mint az eredmény”

A DAC hazai pályán 5:2-re legyőzte a mérkőzés nagy részében emberhátrányban játszó Slovant. Edzői értékelések:

DAC-Slovan – Hyballa: „A fejlődés fontosabb, mint az eredmény”
Fotók: Cséfalvay Á. András – további képekért kattints!

Peter Hyballa (DAC): „Gratulálok a Slovannak az EL-csoportkörbe jutásért. Csütörtökön drukkoltam nekik, örülök, hogy legalább egy csapatnak sikerült bejutnia a csoportkörbe. Azt terveztük, hogy nyomást gyakoroljunk az ellenfélre. Greif hosszú labdákat adott, a célunk az volt, hogy a földön megszerezzük a játékszert, és fölényben legyünk a középpályán és a széleken. Davisnek és Blackmannek köszönhetően ez sikerült is. Gyakran említettem már a rock and roll-futballstílust, ehhez önbizalom is kell. Fontos, hogy amikor támadtunk, akkor a védelem is működött. Jó játékosai vannak a Slovannak, fontos volt, hogy a védelemben is őrizzük őket. Jó futballt láthattunk. Abban az időszakban, amikor nem sikerült pontokat szereznünk, sokat beszéltünk a csapat stílusáról, de nyugodtaknak kellett maradnunk. A fejlődés fontosabb, mint az eredmény.“

ifj. Ján Kozák (Slovan): „Ma másvalakinek kellene itt ülnie helyettem. Sok gól esett, ez minden, amit mondhatok.“


A mérkőzés: FC DAC 1904 - ŠK Slovan Bratislava 5:2

 

TASR/para