Már Ficóék tarkójára lihegne egy Kiskáékkal megerősített PS-Spolu koalíció

2019. szeptember 28. - 17:46 | Belföld

Semmi új a nap alatt - most már hagyományosan így lehet kezdeni a szlovákiai közvélemény-kutatási eredmények tálalását, hiszen azokból unos-untalan a legerősebb kormánypárt, a Robert Fico vezette Smer kerül ki győztesen. De most csavartak egyet a történeten, és így már az exkormányfő pártja fej fej mellett halad a még nemlétező ellenzéki pártformációval.

Már Ficóék tarkójára lihegne egy Kiskáékkal megerősített PS-Spolu koalíció
Illusztráció (tasr)

Kilenc párt jutna be a törvényhozásba, ha a parlamenti választásokat most tartanák. A magyar választókat egyik sem képviselné istenigazából. - ez derül ki a Focus ügynökség felméréséből.

A Smer-SD 21,9 százalékkal toronymagasan vezeti a népszerűségi listát, a második helyen a parlamenten kívüli PS/Spolu nevezetű pártformáció áll 13,4 százalékkal. Kotleba - ĽSNS tömörülése a harmadik helyre lenne jó, 11,5 százalékos eredményével. Hét százaléknyi támogatottsággal feljött a negyedik helyre az exállamfő vezette Za ľudí, amelyik pont szombaton tartja az első kongresszusát. A Boris Kollár irányította Sme rodina az SNS-el karöltve 6,8 százalékon állnak, míg a KDH az Igor Matovič igazgatta OľaNO-val érték el a 6,3 százalékot. Richard Sulík SaS-e 6 százalékot begyűjtve lecsúszott a legutolsó helyre, ahol még parlamenti mandátumhoz juthatna. A Bugár Béla irányította Híd 4,1 százalékot kapna, éppen egy százalékpotnyival többet, mint az MKP, amelyik 3,1 százalékot.

A Focus megmérte azt is, mi lenne, ha a PS-Spolu bevenné a partiba Kiskáék pártját is. Ha ilyen hármas koalíció venné fel a kesztyűt a Smerrel, akkor a két politikai blokk a következőképpen részesülne a szavazatokból: a Smer 22,1 százalékot szerezne, míg a PS/Spolu/Za ľudí formáció 21,7 százalékot. Ez utóbbi együttműködés irányába ma tettek is lépéseket, hiszen ahogy megírtuk, koalíciós szerződést ajánl a legerősebb ellenzéki formáció Kiskáéknak.

(Sme.sk)

Címkék: Focus ügynökség