Fontos változás! Mégis részt vehetnek a hétvégi tesztelésen azok, akik az elsőn nem voltak

2020. november 6. - 11:57 | Belföld

A kormányhivatal utólagos módosításának köszönhetően azok is részt vehetnek a hétvégi országos tesztelés második körében, akik nem voltak az elsőn.

Fontos változás! Mégis részt vehetnek a hétvégi tesztelésen azok, akik az elsőn nem voltak
Fotó: TASR

„Az országos tesztelés második körében való részvétel a halaszthatatlan kivizsgálások közé tartozik, ezért azok is részt vehetnek rajta, akik nem rendelkeznek az első tesztelésen kiállított tanúsítvánnyal” – áll a kormányhivatal nyilatkozatában.

Azért volt szükség a módosításra, mert az eddigi szabályzat szerint az előttünk álló hétvége ugyan kivételnek számított, de az emberekre csak akkor nem vonatkozott kijárási korlátozás, ha PCR-tesztre mennek, nem pedig antigénre.

Ennek szellemében tájékoztatott csütörtökön az egészségügyi minisztérium is, amely kijelentette, hogy az a személy, aki nem vett részt a tesztelés első körében, az a másodikra sem mehet el. Néhány órával később a tárca utólagos magyarázat nélkül törölte a tájékoztatást a közösségi oldaláról.


(tvnoviny.sk)