Dunaszerdahelyen a Vidékfejlesztésiben kezdik oltani a járás pedagógusait szombaton

2021. február 10. - 17:00 | Régió

A dunaszerdahelyi kórház igazgatónője kedden jelezte portálunknak, hogy egyelőre nem számolnak a pedagógusok oltásával, a későbbiekben azonban ez változhat. Szerdán ugyanakkor kiderült, hogy mégiscsak elkezdik oltani a járás pedagógusait Dunaszerdahelyen, csak nem a magánkórházban, hanem a Vidékfejlesztési Szakközépiskolában.

Dunaszerdahelyen a Vidékfejlesztésiben kezdik oltani a járás pedagógusait szombaton
Illusztráció - Cséfalvay Á. András

A hírt elsőként a Dunaszerdahelyi.sk írta meg, a városi hírportál számára megerősítette Szabó László, a szakközépiskola igazgatója is, akit nekünk egyelőre nem sikerült elérnünk.

Érdeklődtünk a regionális tiszti főorvosnál az oltás koordinálásáról, Robotka Rozália viszont azt közölte, hogy ez nem az ő szervezésükben zajlik. Berényi József Nagyszombat megyei alelnök viszont közölte, hogy a megyei hivatal kedden információt kért az önkormányzatoktól, valamint a fenntartásuk alá tartozó iskoláktól arra vonatkozóan, mennyi pedagógus oltatná be magát.

Hozzátette, eddigi információik szerint a megyében tevékenykedő mintegy 9 ezer pedagógus közül körülbelül 7 ezren jeleztek vissza pozitívan.

Nagyszombat megyén belül egyelőre három oltóközpontot létesítenek a pedagógusok számára, Dunaszerdahelyen kívül Nagyszombatban és Szakolcán. Berényi szavai szerint most az 55 évnél fiatalabb pedagógusokat oltják majd be a Szlovákiában éppen szerdán megérkezett AstraZeneca-vakcinával. Hozzátette, az 55 évnél idősebbeket várhatóan Nagyszombatban olthatják be a Pfizer vakcinájával, ennek időpontjáról azonban részleteket nem tudott mondani.

Az általa említett 7 ezres szám egyébként nemcsak az 55 év alattiakat jelenti, és azok is köztük vannak egyelőre, akik jelenleg karanténban vannak, vagy a közelmúltban estek át a fertőzésen, ennélfogva várniuk kell az oltással. Tehát ez a szám várhatóan alacsonyabb lesz.

Berényi kifejtette, hogy azért esett a megye választása a Vidékfejlesztési Szakközépiskolára, mert itt a legmegfelelőbbek a feltételek a tömeges oltásra, ami a terek nagyságát illeti. Ugyanakkor szavai szerint az oltásban nagy segítséget nyújt a szomszédos Egészségügyi Középiskola is. Ugyanis míg a nagyszombati egyetemi kórház vállalja a szakmai garanciát az oltások felett, addig az egészségügyi iskola azon munkatársai oltják majd a pedagógusokat, akik ahhoz megfelelő jogosultsággal rendelkeznek

Annyit ugyancsak megtudtunk, hogy a pedagógusok oltását pillanatnyilag csak ezen a hétvégén tervezik,várhatóan szombaton és vasárnap is. A Vidékfejlesztési Szakközépiskolában 10 oltópontot alakíthatnak ki, melyek kapacitása egyenként napi 100-200. Ez azt jelenti, hogy szombaton jó esetben 1000-2000 pedagógiai alkalmazottat is beolthatnak.

Elértük ennek kapcsán Holényi Gergő nagymegyeri polgármestert, aki megerősítette, hogy kedden kaptak Nagyszombat megyéről olyan kérést, hogy szerdán délutánra írják össze azon pedagógusok listáját, akik részt vennének az oltáson. Bírálta az ezzel kapcsolatos sürgetést.

Nagymegyeren a városi önkormányzat hatáskörében két alapiskola és két óvoda működik, valamint egy szabadidőközpont, emellett működik egy egyházi és egy magánóvoda, valamint egy magánbölcsőde. Holényi emlékeztetett, mintegy 300 pedagógiai alkalmazottat érinthet a mostani oltás, és lényegében mindenki vállalja azok közül, akik épp nem karanténban vannak vagy nem a közelmúltban estek át a koronavírus-fertőzésen.

Nagy az érdeklődés az oltás iránt a dunaszerdahelyi iskolákban is. Legalábbis a Szabó Gyula és a Kodály Zoltán Alapiskolákban. Előbbi igazgatója, Nagy Árpád érdeklődésünkre közölte, hogy hozzávetőlegesen 65 pedagógusukból 58-an jelentkeztek, a Kodály igazgatója, Ibolya Olivér szerint pedig náluk 44-ből 34-en.

(SzT)