Krajčí még pénteken benyújtja lemondását!

2021. március 12. - 08:39 | Belföld

Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter bejelentette, még pénteken benyújtja lemondását.

Krajčí még pénteken benyújtja lemondását!
Marek Krajčí (Fotó: TASR)

Zuzana Eliášován, a minisztrium szóvivőjén keresztül azt üzente, nem szeretné, ha a távozásának határideje egy újabb "ürügy lenne a kormány megdöntésére".

Krajčí csütörtökön már bejelentette, hogy lemond. „Nem vagyok a székemhez ragasztva” - szögezte le, majd reményét fejezte ki, hogy hamarosan javulni fog itthon a járványhelyzet. Közölte ugyanakkor, hogy az SaS és a Za Ľudí a távozásához kötötték a koalícióban való maradást.

„Nagyon büszke vagyok rá, és nagyon sajnálom, hogy pont azok az emberek, akik az elmúlt egy évben nem segítettek neki, most rituális áldozatként követelik” – fogalmazott a bejelentést követően Igor Matovič.

Még mielőtt a koalíciós pártok vezetői kiálltak volna, hogy közös nyilatkozatot adjanak a kormányválság végéről, az említett sajtótájékoztatón Matovič azt is közölte, hogy Krajčí nem távozik rögtön, csak azután, hogy elkezdték oltani az embereket a Szputnyik vakcinákkal.

A pártok közös sajtótájékoztatója végül elmaradt, az SaS és a Za ľudí is az egyezség betartására szólított fel.

(TASR/parameter)