TOTÁLIS HÁBORÚ A RENDŐRSÉGEN: Vizsgálati fogságba helyezték a NAKA legnagyobb nyomozóit

2021. szeptember 15. - 23:59 | Belföld

A Pozsonyi III-as Járásbíróság szerdán késő este előzetes letartóztatásba helyezte a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vizsgálótisztjeit, Ján Čurillát és Pavol Ďurkát. 

TOTÁLIS HÁBORÚ A RENDŐRSÉGEN: Vizsgálati fogságba helyezték a NAKA legnagyobb nyomozóit
Pavol Ďurkát a Pozsonyi III-as Járásbíróságra vezetik (Fotó: TASR)

A bíróság Čurilla esetében a az eljárás befolyásolása, illetve a bűnismétlés veszélye miatt látta indokoltnak az előzetes letartóztatást. A gyanúsított panaszt tett a döntés ellen, amelyet a Pozsonyi Kerületi Bíróság fog elbírálni. Egy-két órával később kiderült, hogy Čurilla közeli munkatársa, Pavol Ďurka is vizsgálati fogságba kerül, és az ő esetében is a bűnismétlés veszélyével, illetve az eljárás esetleges befolyásolásával indokolta döntését az illetékes bíró, Juraj Kapinaj. Ďurka szintén panaszt tett a döntés ellen.

Čurilla és Ďurko jelentős nyomozásokat vezettek a közelmúltban. A Tisztítótűz nevű akció során tavaly november elején letartóztatták Tibor Gašpar országos rendőrkapitányt, Peter Hraškót, a NAKA korábbi igazgatóját és Róbert Krajmert, a NAKA korrupcióellenes főosztályának vezetőjét is. Čurilla volt eredetileg az Isten malmai nevű akció vezető nyomozója is, Ďurko pedig az, aki a SIS exigazgatóját, Vladimír Pčolinskýt korrupcióval gyanúsította meg. Ez utóbbi gyanúsítást Jozef Kandera, a Legfőbb Ügyészség ügyésze a kétes, 363-as büntetőjogi paragrafusra hivatkozva ejtette.

Az ügy további pikantériája, hogy a NAKA említett rendőrei - és csapatuk - a belügyi inspekció egyes rendőreinek letartóztatását tervezte, mert alapos gyanú állt fenn azzal kapcsolatban, hogy az inspekció rendőrei bűnszervezetet alkotva szabotálni akarják az utóbbi időben nagy nyilvánosságot kapó, politikai és maffiaszálakkal is rendelkező bűnesetekkel kapcsolatos nyomozásokat. Az akció terve múlt hétvégén kiszivárgott, és végül nem került rá sor. Azonban a rendőrök által elkövetett bűnesetek kivizsgálására szakosodott belügyi inspekció hétfőn őrizetbe vette a NAKA szóban forgó rendőreit...

Ján Čurilla érkezik szerdán este a Pozsonyi III-as Járásbíróságra. A tekintélyes vizsgálótiszt kezére nem raktak bilincset az inspekció munkatársai (Fotó: Ján Petrovič/Aktuality.sk)

Mivel gyanúsítják őket?

Čurillát és Ďurkát most két eset miatt kezelik gyanúsítottként. Az egyikben Čurilla állítólag megakadályozta, hogy a Takáč-féle maffiaklán egy fontos tagja visszatérjen Szlovákiába, és együttműködjön a rendőrséggel. A nyomozati iratok szerint erre közvetítőkön keresztül szólította fel az említett férfit. A szóban forgó maffiózó, Martin Mikulec végül valóban nem tért vissza Szlovákiába, de később öngyilkos lett Csehországban.

Pavol Ďurkát pedig azzal gyanúsítja az inspekció, hogy részben saját maga írta meg annak a Dömötör Csabának a kihallgatási jegyzőkönyvét, akit augusztusban hamis tanúzás miatt ítélt el a bíróság.

A NAKA két említett rendőrén kívül még két kollégájuk - Milan Sabota és Štefan Mašín -, valamint a belügyi inspekciós hivatal megbízótt igazgatójának előzetes letartóztatását javasolta az ügyészség.

A Denník N egyenesen azt írja, hogy a NAKA rendőreit hivatali visszaéléssel is gyanúsítja az inspekció. Mégpedig azért, mert korrupciós bűncselekményekkel akartak eljárást indítani az inspekció egyes emberei ellen. A NAKA rendőreinek ez azonban nem sikerült, mert az általuk elindított büntetőeljárást a már legendássá váló 363-as paragrafusra hivatkozva szintén leállította a főügyészhelyettes, Jozef Kandera.

A belügyi inspekciós hivatal megbízótt igazgatóját, Peter Scholtzot pedig hivatali jogkörrel való visszaéléssel, valamint igazságszolgáltatás akadályozásával gyanúsítják saját beosztottjai. Egyrészt azért, mert állítólag információkat szivárogtatott egy inspekciós nyomozócsoportról a NAKA nyomozóinak, másrészt pedig azért, mert a NAKA-nak engedélyt adott, hogy nyomozást folytasson az inspekció gyanús rendőrei ellen.

(parameter/Aktuality.sk)