A Közegészségügyi Hivatal kiadta rendeletét, mely ismét kötelezővé teszi az iskolások maszkviselését

2021. november 24. - 19:06 | Belföld

A Közegészségügyi Hivatal szerdán rendeletet adott ki, mely kötelezővé teszi az alapiskolák, a speciális alapiskolák, valamint a nyolcosztályos középiskolák első négy évfolyamát látogató tanulóknak az arcmaszk viselését. Ezt Ján Mikas tiszti főorvos mondta el a kormányülést követő szerdai sajtótájékoztatón.

A Közegészségügyi Hivatal kiadta rendeletét, mely ismét kötelezővé teszi az iskolások maszkviselését
Cséfalvay Á. András illusztrációs felvétele

Felszólította a regionális higiénikusokat, hogy kísérjék figyelemmel az iskolák járványügyi helyzetét.

„Ha a járványügyi helyzet úgy kívánja, nemcsak az osztályt, hanem az egész iskolát is bezárják”

– mondta.

Úgy gondolja, hogy a diákok pozitivitása meg fog nőni, ami miatt egyre nagyobb szükség lesz az iskolák bezárására.

Richard Sulík (SaS) aláhúzta, az utolsó, amit bezárnak Szlovákiában, az iskolák lesznek. A gazdasági miniszter a szerdai kormányülés után jelentette ezt ki, hozzátéve: a szakmai konzílium az iskolák ideiglenes bezárását javasolta, az SaS miniszterei azonban éltek a vétójogukkal. Sulík egyetért azzal, hogy az iskolákban kötelező legyen a tesztelés.

A tárcavezető értékelte, hogy a koalíciós partnerek tiszteletben tartják a koalíciós szerződést, amely biztosítja a vétójogot az egyes pártok számára. "Mi nagyon ritkán élünk ezzel a joggal" - fűzte hozzá.

"Ne akarjuk kinevelni a tanulatlan gyerekek nemzedékét, az óriási kár lenne a társadalomra nézve"

- indokolta Sulík a pártja lépését, hozzátéve: az elmúlt időszakban az iskolák nagyon sokáig zárva voltak. Hangsúlyozta, hogy az SaS vállalja ezért a döntésért a felelősséget.

A szakmai konzílium korábban azt javasolta, hogy november 25. és december 3. között csak az óvodákban és az alapiskolák alsó tagozatán legyen jelenléti oktatás. Az alapiskolák felső tagozatán, a középiskolákban és az egyetemeken szünetelt volna a klasszikus tanítás.

TASR