Reggelig kellett várni az első újszülöttre Komáromban!

A komáromi Agel kórházban született idei első kisbaba egy kislány - tudtuk meg Martina Pavliková szóvivőtől.

Reggelig kellett várni az első újszülöttre Komáromban!
Illusztráció - Paraméter-archívum
Korábban: 

 

Artur James az új év első babája Szlovákiában, Szelim pedig Magyarországon

Mirka 8.12-kor látta meg a napvilágot, 3250 gramm súllyal, 51 centiméteresen született. Édesanyjával együtt jól vannak.

Tavaly is kislány volt az új év első babája Komáromban, Sofia Rebekának hívták, és a mostaninál egy picit korábban, 6.58-kor érkezett, családja nyolcadik gyermekeként.

Két évvel ezelőtt ugyanitt látta meg a napvilágot 2020 első szlovákiai újszülöttje, Viktória. A gútai szülők kislánya két héttel korábban érkezett, mint várták. Otthon már négy testvér várta.

Öt évvel ezelőtt történt olyan eset is, hogy az újévben Komáromban elsőként érkező Braienről édesanyja néhány nappal később lemondott, és hozzájárult, hogy nevelőszülőknek adják.

(SzT)