Fehérorosz vasutasok megszakították a vasúti összeköttetést Ukrajnával, hogy az orosz felszerelést szállító vonatok ne jussanak Ukrajnába

2022. március 20. - 06:29 | Külföld

Legalább ötven holttestet emeltek ki a dél-ukrajnai Mikolajiv kaszárnyájának romjai alól, az épületet szombaton orosz rakétacsapás érte.

Fehérorosz vasutasok megszakították a vasúti összeköttetést Ukrajnával, hogy az orosz felszerelést szállító vonatok ne jussanak Ukrajnába
Fotó: TASR

Az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint mintegy kétszáz katona aludt a létesítményben, amikor a rakéták becsapódtak. Csaknem hatvan sebesültet szállítottak a környező kórházakba.

Olekszandr Szenkevics polgármester szerint a támadást Mikolajiv közvetlen közeléből indították, így nem maradt idő riadót fújni.

Fehéroroszország a nap folyamán bejelentette, hogy utolsó diplomatái is elhagyták Ukrajnát. Ihar Szokol, Fehéroroszország eddigi kijevi nagykövete az állami televíziónak nyilatkozva a fehérorosz állampolgárokra nézve "elviselhetetlen körülményekre" panaszkodott. Egyebek mellett felidézte, hogy az ukrán hatóságok befagyasztották a bankszámlákat.

Olekszandr Kamisin, az ukrán állami vasúttársaság igazgatója mindemellett arról számolt be, hogy fehérorosz dolgozók megszakították a vasúti összeköttetést a két ország között.

"Kijelenthetem, hogy a mai nappal nincs többé vasúti összeköttetés Fehéroroszország és Ukrajna között" - mondta.

Az UNIAN ukrán hírügynökség szerint Kamisin megköszönte a fehérorosz kollégáknak a közelebbről meg nem határozott akciójukat, amellyel feltehetően megszakították az orosz csapatok ellátását ezeken a vonalakon keresztül.

Szvjatlana Cihanouszkaja külföldre menekült fehérorosz ellenzéki vezető egyik tanácsadója a Twitter-oldalán számolt be a történtekről.

"Hősök! Fehérorosz vasutasok megszakították a vasúti összeköttetést Ukrajnával, hogy az orosz felszerelést szállító vonatok ne mehessenek Ukrajnába" - írta Franak Viacsorka. Hangsúlyozta, ez a vasutak eddigi legnagyobb háború elleni tiltakozó akciója.

A dpa német hírügynökség felhívta a figyelmet, hogy sem az áldozatok számát, sem pedig a vasutasok akcióját nem lehetett független forrásból ellenőrizni.

Minszk szoros szövetségese Oroszországnak, amely február 24-én hadműveletet indított Ukrajnában. Bár Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök ismételten hangsúlyozta, hogy Ukrajnában nem harcolnak fehérorosz katonák, az állam területét rendelkezésre bocsátotta az orosz csapatok felvonulásához.

mti/para