Ezen a héten a gyermekeké Dunaszerdahely

2023. május 23. - 15:28 | Kultúra

A Duna Menti Tavasz résztvevői átvették Dunaszerdahely városának kulcsát, kezdetét vette a bábcsoportok és gyermekszínjátszó együttesek országos seregszemléje.

Ezen a héten a gyermekeké Dunaszerdahely
Fotók: Paraméter - További felvételekért kattints!

Az esemény megnyitóján részt vett Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke, aki elmondta, örül annak, hogy az elmúlt évek járvánnyal sújtott időszaka után is él és virul a gyermekszínjátszók és bábosok mozgalma, majd köszönetet mondott a pedagógusoknak, szülőknek és mindenkinek, akik ehhez hozzájárultak és teszik ezt ezután is.

"Ebből a fantasztikus mozgalomból olyan tehetségek nőnek ki, akik aztán máshol is érvényesülnek, és a legfontosabb, hogy tisztességes, rendes emberek lesznek, akik tudják, hogy mire jó a játék, az irodalom, hogy közösségben élünk és ezért a közösségért mindenkinek meg kell tennie a magáét" - húzta alá Bárdos.

A gyerekeknek azt üzente, hogy ennek a hétnek ők a főszereplői Dunaszerdahelyen. "Vegyétek át a várost és irányítsátok most ti, hogy teljen meg ezzel a fiatalos lendülettel, hévvel, játékossággal, örömmel" - szögezte le.

Hájos Zoltán ünnepi beszédében azt emelte ki, hogy a Duna Menti Tavasz "Dél-Szlovákiában egy kimagasló rendezvény, ahol is a gyermekek elő tudják adni a tanultakat, akár színdarabok, akár bábelőadások formájában, egymást szórakotatva, jó kedvvel, jó hangulatban és ami a legfontosabb, a magyar nyelvet használva".

Emlékeztetett arra is, hogy a legtöbbek által használt szókincs általában sokkal sekélyesebb, mint amit a gyerekek az előadások során megismernek és később használnak is.

"Ez az, ami fontos számunkra, hogy a magyar kultúrát, identitásunkat megtartsuk, és hagyományainkat tudjuk átadni a következő generációnak, akik itt vannak előttünk" - fogalmazott Hájos.

Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke is szólt a gyerekekhez, azt hangoztatva, hogy emlékezni fognak ezekre a napokra.

"Sok-sok évvel ezelőtt én is itt voltam, a sün voltam A sündisznó és a róka c. népmese-előadásban, és a mai napig emlékszem rá. Jó helyen vagytok, jó lesz a Duna Menti Tavasz, mint mindig" - húzta alá.

A beszédek után Hájos Zoltán átadta a város kulcsát Bárdos Gyulának, ő pedig a gyerekeknek, akik birtokba vehetik a várost erre a néhány napra. Ezt követően megkezdődött a Duna Menti Tavasz első napjának első blokkja a bábos versenyműsorokkal.

Kedden az alábbi bábelőadások kerültek sorra:

  • Isteni történetek (árnyjáték), előadja a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium Iciri-piciri Bábcsoportja, rendezte Czuczor Nóra és Farkas Márta
  • Pásztorajtó (bábmese), előadja a kisgéresi Alapiskola és Református Gyülekezet Mustármag Bábcsoportja, rendezte Blanár Gabriella és Furik Mária
  • A boldog herceg (mese - bábjáték feldolgozás), előadja a komáromi Eötvös utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola Tekergők bábcsoportja, rendezte Izsák Katalin és Tóth Tibor
  • Mese (bábjáték), előadja a diósförgepatonyi Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda Diósförgepatonyi Csipcsirippek csoportja, rendezte Mészáros Anikó és Anda Zsuzsanna
  • Békés Pál: A Félőlény (bábjáték), előadja a szenci Szenczi Molnár Albert Magyar Tannyelvű Alapiskola Tátika Bábcsoportja, rendezte Sándor Erika és Molnár Enikő
  • A zene az kell (kartonszínház), előadja a galántai Kodály Zoltán Gimnázium Galántai Kodály Zoltán Gimnázium Bábcsoportja (kicsik), rendezte Mészáros Andrea
  • A róka útra kel (bábjáték), előadja a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont Óperencia Bábcsoportja, rendezte Gombás Anikó és Gazdag Nagy Anikó
  • A só (bábos meseelőadás), előadja a galántai Kodály Zoltán Gimnázium Galántai Kodály Zoltán Gimnázium Bábcsoportja, rendezte Mészáros Andrea
A program szerdától:

2023. május 24., szerda

Bábos, színjátszó és szerkesztett játék versenyműsorok a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színháztermében

8.30

  • A pelikánmadár (bábos mese), előadja a feledi Szombathy Viktor Alapiskola Meseláda Bábcsoportja, rendezte Makó Kovács Erika
  • A kiskondás (bábjáték), előadja a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola Virgoncok Bábcsoportja, rendezte Csiffári Renáta, zenei aláfestés Bernáth Andrea
  • Kutyasors (báb - árnyjáték), előadja a Gömörfalvai Alapiskola Harkácsi Pimpó Bábcsoportja, rendezte Dolinsky Irén, Csutor Vezér Zsófia és Vezér Kláras

10.15

  • Kőszív (Népmese), előadja az alistáli Művészeti Alapiskola Csipp-csiripp Színjátszó Csoportja, rendezte Pataky Ádám
  • Parisz ítélete (antik mítosz/görög monda), előadja a dunaszerdahelyi Csemadok Vámbéry Ármin Alapszervezet és a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ Fókusz Gyermekszínpada, rendezte Jarábik Gabriella és Kuklis Katalin
  • A Hangyák (toporgó színház), előadja a komáromi Eötvös utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola Színt Vivők Színjátszó Csoportja, rendezte Laboda Róbert
  • Színház az egész világ (pszichodráma), előadja az alistáli Művészeti Alapiskola Alistáli Színjátszó Csoportja, rendezte Pataky Ádám

Meseváros műsorai – 14.15–18.00


2023. május 25., csütörtök

Színjátszó és szerkesztett játék versenyműsorok a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színháztermében

8.30

  • Hogyan lőn békülése jó néhai Mátyás királynak Koháry István uram ő kegyelmével? (gyermekszínház), előadja a füleki II. Koháry István Magyar Tannyelvű Alapiskola KOHÁRY-SOKK Színjátszó Csoportja, rendezte Ferenc Izolda
  • Pünkösd (szerkesztett játék), előadja a királyhelmeci Helmeczy Mihály Magyar Tannyelvű Alapiskola Aranykapu Gyermekcsoportja, rendezte Gáspár Kornélia, Leczo Kornélia és Kóbori Henrietta
  • Egyszer volt, most ez van (színpadi játék), előadja a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tannyelvű Alapiskola Kincskeresők Színjátszó Csoportja, rendezte Mészáros Piroska
  • Medvebocs királyfi (mese), előadja a királyhelmeci Helmeczy Mihály Magyar Tannyelvű Alapiskola Bodrogközi Színjátszók csoportja, rendezte Balog Adél

10.30

  • A rátóti csikótojás (népmese), előadja a bodrogszerdahelyi Magyar Tannyelvű Alapiskola Teknőcök Színjátszó Csoportja, rendezte Furik Krisztina
  • Drégely (népmonda), előadja az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola Búzácska Gyermekcsoportja, rendezte Jusztin Czaudt Éva és Škultéty Bolgár Brigitta
  • Szeret - nem szeret (táncos színpadi mű), előadja a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tannyelvű Alapiskola Galiba Gyermekcsoportja, rendezte Pierzchala Mária, Szászi Edina, Székely Zsuzsa és Miko Katalin

13.15

  • Petőfi - ahogy mi látjuk (szerkesztett játék), előadja a bátkai Heuréka Magán Alapfokú Művészeti Iskola és a Bátkai Alapiskola és Óvoda Huncutkák Gyermekcsoportja, rendezte Hencz Annamária
  • Egy csodás napunk Budapesten (szerkesztett játék), előadja az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola Egyszervolt Gyermekcsoportja, rendezte Jusztin Czaudt Éva
  • Hatrongyosi kakasok (szerkesztett játék), előadja a bélyi Magyar Tannyelvű Alapiskola Gyöngyöcske Gyermekcsoportja, rendezte Szakszon Anna
  • Az osztály (iskolai kabaré), előadja a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola Emóció Gyermekcsoportja, rendezte Pataky Ádám

Meseváros műsorai – 14.15–18.00


2023. május 26., péntek

Eredményhirdetés, díjkiosztás a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színháztermében

9.00 A CSAVAR Színház Petőfi Sándor: Helység kalapácsa c. előadása, rendezte Gál Tamás

10.25 Eredményhirdetés. A fesztivál zárása, a város kulcsának visszaadása, búcsú a Mesevárostól, eredményhirdetés, díjkiosztás, a jövő évi fesztivál meghirdetése