Szemtől szemben Juhos Ferenccel.
Szemtől szemben Juhos Ferenccel.
Kinyalhatod, amit e sorok írója enged. Vagy sem…!
Annyira jobbszélen ül már a pártelnök úr, hogy lassan lecsúszik a valaga a trónról a nagy büdös szlovákiai magyar izébe.
A rettegő közönség túlnyomó többsége cirka annyiszor látott életében húsvér menekültet, mint ahányszor tükör nélkül a saját segge lyukát…
"A muzulmán értelmiség az arab országokban olyan ritka, mint a vodkát nem fogyasztó ukrán kormánytag" - mondja Berényi József.
Közönségtalálkozón magyarázhta a bizonyítványát a hazug „biztonságpolitikai szakértő“.
Nagyot ment a minap NGBPSZ, azaz Nógrádi György bittoncságpolitikai szakértő a szintén szakértő Szaniszló fokozottan szakértő műsorában.
Az AS bebetonozta első helyét.
Ferenc pápa a beszédében a különböző vallások együttélését is szorgalmazta.
A meteorológusok figyelmeztetést adtak ki.
A 43 esztendős szakember korábban 24 évig volt a Barca játékosa.
A telefonszám hétfőtől péntekig (szeptember 29.) 7.30-tól 15.30-ig hívható.
Először figyelmeztetni fognak.
A VII. ligában továbbra is két csapat büszkélkedhet százszázalékos teljesítménnyel.
Kalira sem tudtak eddig rábizonyítani semmit, de most élő adásban sértette meg a törvényt.
Eddig a Radványi-legénység aratta az új idény elején zsinórban a legtöbb győzelmet.
A meteorológusok figyelmeztetést adtak ki.