Nőket prostituáltként dolgoztató szervezetre csaptak le, 16 személy ellen emeltek vádat

Nőket prostituáltként dolgoztató szervezet 16 tagja ellen emeltek vádat emberkereskedelem miatt - közölte a Pest Megyei Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.

Szabó Ferenc főügyész azt írta, a vádirat szerint a 2013 és 2019 között működő kiterjedt hálózatot két nő irányította, a többiek hozzátartozóik vagy ismerőseik voltak. A szervezet rendszeresen hálózott be különböző módszerekkel - hamis ígéretekkel, fenyegetéssel - nőket, akiket Németországba vittek. A legtöbbször hely- és nyelvismerettel nem rendelkező nőkkel bérelt ingatlanokban prostitúciós tevékenységet végeztettek.

Az ügyfelektől a szolgáltatásokért kapott összegek legnagyobbrészt a szervezet tagjaihoz kerültek. A kizsákmányolt nőknek a pénzből vagy csak elenyésző részt, vagy semmit nem adtak.

A nőket "egyszerű értéktárgyként adták-vették" egymás között is a szervezet tagjai. A lelkileg már kiégett sértetteket hazaszállították és kitették a családjuknál. Emellett megállapodás alapján is foglalkoztattak önszántukból prostitúciós tevékenységet folytató nőket - írták.

A szervezet tagjai tevékenységükkel csaknem hatszázmillió forintot kerestek. Az elkövetők családjai a házkörüli munkák ellátására elesett embereket vettek magukhoz, akiket kizsigerelve dolgoztattak, gyakran egyéb jövedelmeiket is elvéve.

A főügyészség többrendbeli minősített emberkereskedelem, kényszermunka és minősített kerítés bűntette miatt emelt vádat - áll a közleményben.


(MTI)