November 21-én hozzák nyilvánosságra a Híd jelöltlistáját

2015. november 19. - 14:35 | Belföld

A Híd Országos Tanácsa november 21-én, szombaton ül össze, ahol kiderül, kik indulnak a Híd listáján a jövő márciusi parlamenti választásokon.

November 21-én hozzák nyilvánosságra a Híd jelöltlistáját
Fotó: TASR

A jelöltlista első helyét várhatóan Bugár Béla pártelnök kapja meg, második Lucia Žitňanská, a Híd alelnöke lesz. Ő Simon Zsoltot váltja, aki a TASR hírügynökség információi szerint a negyedik helyről méretteti meg magát, a harmadik helyről pedig Solymos László, a Híd frakcióvezetője.

A jelöltlistán új nevek is felbukkannak majd, mint például Peter Kresák alkotmányjogász, Peter Antal, Garamszernkereszt polgármestere, Štefan Vavrek, Rimaszécs polgármestere, aki a Híd romaprogramjáért felelős és Sárközy Irén, a Híd női szervezetének vezetője. Tomáš Galbavý, az SDKÚ-DS egykori tagja is megméretteti magát.

A jelöltlistáról szóló javaslatot a Híd elnöke terjeszti be. Bugár egyelőre nem nyilatkozik a nevekkel kapcsolatban. „Azt akartam, hogy a jelöltlistán új emberek is felbukkanjanak, akiknek van mit kínálniuk Szlovákia számára“ – mondta Bugár a TASR hírügynökségnek, aki szerint a legfőbb szempont a szakértelem.

A Híd Országos Tanácsa ezenkívül elemzi majd az aktuális politikai helyzetet.

TASR/para