1
Fotó: Index
Megosztás
Eldöntöttem, hogy a mai dátum ellenére most nem írok november 17-ről. Úgy vagyok én ezzel, mint apám augusztus 21-ével. Pedig ezt nem verték le tankokkal, mint azt, ebből megmaradt mindaz az alap, amelynek köszönhetően ma tulajdonképpen szabadok vagyunk. Mégis van az emberben valami csalódottságérzés, amikor a reális szitut a lehetőségekhez méri. Mert a jelen szabadsága buta, nem tanultuk meg rendesen használni. Azon már túl vagyok, hogy a bűnösök keményen bűnhődjenek, elvégre megbocsájtásnak és nagylelkűségnek is léteznie kell. Az még idegesít, ha az ismert figurák fölfelé bukva vagy ügyesen harácsolva ma nagyobb hatalommal rendelkeznek, mint azelőtt. S az is, ha e hatalommal ugyanúgy gazdálkodnak, mint azelőtt. Elvégre az én megbocsájtásom és nagylelkűségem sem vak és nem mulya! De mint mondtam, nem szeretnék ma azzal foglalkozni, ki mit tett vagy nem tett, ezt a világot nem a múlt meddő felemlegetése fogja megváltoztatni.
Elvégre a gyerek ma már „külföldön” tanulhat, ironikus, hogy ez a „külföld” tkp. a néhai novemberi „belföld”: Prága. Szóval akkor is tanulhatott volna ott. Illetve nem, még nem élt akkor, az akkori mostban. S amiért én sem tanulhattam azt és ott és amikor akartam… De ezt a mai fiatalok már szerencsére nem értik.
A „mai fiatalok” gondjai – szintén szerencsére – mások. Persze nem teljesen, de mégis. Gondolom naivan. Amikor azonban valaki belerángatja őket a politikába – nem kéne, mert maguknak kéne a sorsukat saját politikájuk által formálniuk – , sajnos ugyanúgy rész- vagy hamis információkkal rendelkeznek, mint mi, akkori „mai fiatalok” anno.
Tudom, a magyarországi eseményeket külön munkatárs kommentálja, de Semjén mint „esemény” mellett akkor sem lehet elmenni mély levegővétel nélkül. http://parameter.sk/semjen-szerint-csallokozben-magyarok-asszimilaljak-szlovakokat Merthogy szerinte a magyarok pl. a Csallóközben asszimilálják a szlovákokat – láthatóan örül neki a diplomatája… És innentől ez megint „belföldi” anyag. Bizonyára akad ilyen beolvadásra példa. Én azonban nem ezt látom jellemzőnek. Főleg, ha elkezdenék statisztikázni, hány magyar gyermek jár szlovák általánosba a Csallóközben (vagy akár Füleken, Losoncon, Léván, Rimaszombatban és így tovább). Az a helyzet, kedves főkádéenpés urambátyám, hogy a Csallóköz (és ezt nem minden ottani lakó érzékeli így anyagi helyzeténél fogva, de tessék csak kalandvágyból leköltözni pár évre Párkány és Szepsi közé az ország legszebb vidékeire…), szóval a Csallóköz mára a munkahelyekkel, élettel (olyan, amilyen…) és perspektívákkal rendelkező Pozsony külvárosává kezd válni. Az emberek, köztük bőven a nem magyarok nem csupán azért költöznek oda, mert szép, hanem mert (nekik!) Pozsonyhoz képest picit olcsóbb, sokkal romantikusabb és nyugisabb. De főleg olcsóbb. Munkahely a fővárosban, mert mindenki élni akar, aluszkálni meg jó a folyam két ága között is. Ők nemigen fognak tömegesen asszimilálódni. De ha megtennék, akkor Semjén és a fajtája pont annak nem örülne, mert milyen magyar már az, akinek a vére… Na hagyjuk…
És statisztikázhat majd az emkápé meg a jugendje is aszerint, ahogyan a magyarságfogyáskor (értsd, amikor ez téma, választások idején) tette, attól még a beköltözöttek által csökkenni fog a magyarok százaléka. Persze, erre az lehet a megoldás, hogy a Csallóközt majd be kell zárni. Hogy ne jöhessenek oda a százalékrontók. Fel kell húzni egy csomó gyodát („gyorstelepítésű drótakadály” – copyright Fidesz), őriztetni kell az így rezervátumba zárt magyarokat. Meg kell őket védeni a bevándorlóktól, a gazdasági migránsoktól. És akkor majd nem fogy a magyarság. Kivéve, ha már a befektetőket (mert ugye, azok nem feltétlen magyarok) sem engedjük be. És a magyarokat nem engedjük ki, pl. a távolabbi pozsonyi (tudtommal nem az egész város térképezhető a Csallóközbe) munkahelyeikre. Vagy Bécsbe, Győrbe, Münchenbe… Mert akkor a Csallóköz elszegényedik és mindenki elmenekül onnan. És akkor azért lesz szar a statisztika. Szóval a magyarságfogyásból élő politikusok ugyanúgy a saját igazukat bizonygathatják majd, csak épp nem lesz sem asszimilált, sem asszimilálatlan magyar, aki meghallgassa a siralmaikat… Mert a gazdasági migránsokhoz csatlakozva kitántorognak a második-harmadik legnagyobb magyar városba: Londonba. Amelynek országa lassan az európai „beföldön” belül akar „külföld” lenni. Mert azt hiszi, „külföldön” jobb. London meg állítólag azon belül akar indepentent lenni, amolyan belföldi külföld…
Azt mondja a minap egy (magyar) roma diákom a suliban vicceket mesélve, tanult egy új állatfajtát. Kérdem, milyet, a válasza: migráns muszlim. És nevet. Tuti nem ő találta ki, hanem valami magát „felnőtt”-nek tartó létforma okította erre. Annak a magyar (keletről, politikai-katonai-gazdasági nyomásra idevándorolt nép) romának (keletről, gazdasági-katonai nyomásra egész Európába, a közel-keletre, Afrikába, később a tengeren túlra is vándorolt nép, melynek egyes észak-indiai és afrikai csoportjai ma is muszlimok, a romák a rendelkezésre álló adatok szerint a kereszténységgel a későbbi iráni kivándorlás után találkoztak), akit egyébként ebben a „választott”, mai hazájában szintén sokan sajnos csak állatnak néznek.
Akit marnak, a marásból tanul: marni.
Ilyen a jelen. Mindig, a mostban is akad hát olyan politika, amelynek nem a szabadság a célja. Dátumtól függetlenül. Ezért is nem akartam írni róla.
Ünnepnapon!
Elég szomorú odakint az idő.
Esik, köd van, nem annyira sűrű, mint az agyakban, de mégis köd. Erőtlen, viszont csíp a szél. Éppen csak nem fagy. Olyan kellemetlen ez a jelen, ez a most. A kutya is elbújik, nemhogy az ember. Szar ez a november.