Nyári futball átigazolások - rövid áttekintés

2021. augusztus 15. - 11:02 | Sport

Először az Európa Bajnokság, majd a Tokiói Olimpia is izgalmas futball tornát hozott. A kettő közti, valamint az olimpiai után időben pedig már teljes gőzzel az átigazolások, csapatépítések kerültek a középpontba.

A nyár legnagyobb csapatépítése Párizsban zajlik, mivel a PSG az előző két év Bajnokok Ligája kiesése, valamint a tavalyi liga második helyezése után a 2021/22-es szezonban minden fronton győzni akar.

Ennek érdekében minden pozícióban érkeztek játékosok a csapathoz és még közel sincs vége az átigazolási nyárnak. A legnagyobb érkező mindenképp az FC Barcelona-tól távozó Lionel Messi, aki néhány év elteltével Párizsban áll össze újra Neymarral a támadósorban.

A középpályán szerződtették a jelenlegi egyik legmegbízhatóbb és fáradhatatlan középső középpályást, Georginio Wijnaldumot a Liverpooltól, valamint a védelembe a Real Madrid legendát Sergio Ramost. Kapus poszton pedig a friss Európa Bajnok Gianluigi Donnarumma csatlakozott növelve versenyt a kezdő 11-be kerülésért Keylor Navas-szal.

A PSG már a tavalyi szezonban is több vezéregyéniséget is a csapatában tudhatott, hiszen Neymar mellett a jelen és a jövő szezenciója Kylian Mbappe is a csapat tagja. A középpályát pedig tovább erősíti Angel di Maria, Draxler, valamint Verratti is. A védelemben pedig Marquinhos (csk) lesz majd Ramos, vagy Kimpembe párja.

Kétség sem férhet hozzá, hogy már most a PSG toronymagasan a francia liga esélyese, de a BL-ben is hosszú menetelésre készülhetnek.

Az átigazolási időszak egyik további érdekes pontja a spanyol La Liga. A Barcelona mellett a Real Madrid új edzővel és teljesen új középső védő párossal vág majd bele az új szezonba. A Bayern Münchentől frissen igazolt David Alabaviszont mindenképp a kezdőcsapatba várható. Érdekesség még, hogy a kölcsönszerződéséből visszaérkező Gareth Bale valyon az idei szezonban kap-e még szerepet Carlo Ancelotti csapatában, vagy az előző két szezonban gyengén teljesítő Eden Hazard át tudja-e a venni a vezér szerepét a csapatban.

Ha már David Alaba, akkor érdemes megemlíteni a Bayern Münchent is, hiszen a bajor csapat nem feltétlenül erősített, de több ismertebb játékos is távozott. Douglas Costa újra a Juventushoz kerül kölcsönbe, de David Alaba mellett Jerome Boateng is távozott a csapattól, miután nem újították meg a szerződését. Boateng pedig jelen pillanatban szabadon igazolható, a Bayern pedig úgyszintén megújult középső védő párossal kezdi el a szezont.

Távozott még továbbá a rutinos, karriere vége felé járó Javi Martínez is, aki Qatarban folytatja majd.

Az európai nagy csapatok közül érdemes a Manchester United-re is szentelni némi időt. A United egy nagyon fiatal csapattal rendelkezik és ezt a nyáron tovább bővítették a Dortmundtól távozó Jadon Sancho-val. További erősítés még a Real Madridtól távozó csúcsformában játszó, de már hihetetlen rutinnal rendelkező Raphael Varane is.

Az átigazolási időszak egy hátralévő nagy kérdése pedig Romelu Lukaku átigazolása lehet. A belga csatár egy rövid, de annál sikeresebb két éves milánói szezon után újra visszatérőben van a Premier League-be, méghozzá abba a Chelsea-be, ahová még 2011-ben szerződött először az Anderlechtből.

Így Lionel Messi PSG átigazolása mellett Romelu Lukaku klubváltása ígérkezik még a nyár egyik legnagyobb átigazolásának, hiszen a Chelsea ezúttal klubrekordot jelentő 97.5 millió fontos vételárat fizethet az Internek a csatár átigazolása után.

Az európai topligák augusztus közepén kezdődnek és kiváltképp izgalmasnak tűnnek, hiszen mind a Premier League, a Bundesliga, valamint a La Liga legnagyobb csapatai is egészen új arculatú szezonba vágnak bele.

Nagy kérdés lehet, hogy a közel 20 év után formát bontó Barcelona mire lesz képes, illetve az eddig inkább gyengülő Real Madrid tud-e versenyezni a folyamatosan veszélyt jelentő és címvédő városi riválissal az Atletico Madriddal.

A mérkőzések és a bajnokságok heti szintű követéséhez jó opciók lehetnek a bajnokságok egyedi mobil alkalmazásai, ahol naprakész hírek és információ is található a csapatokról. Ezek az alkalmazások egyszerűen elérhetőek a Google Play, illetve az Apple App Store-ban. Abban az esetben pedig, ha egy átfogóbb platformot keresnénk, akkor opció lehet még például az Unibet sportfogadás oldal is, ahol egy felület alatt követhető az összes bajnokság és eredmény, akár live streaming-en keresztül is.

-pr-