Nyártól 4,64 euróval több marad a pénztárcánkban havonta – az államfő aláírta a koncessziós díjak eltörlését
Zuzana Čaputová kedden aláírta a koncessziós díjak eltörléséről szóló törvénymódosítási javaslatot

A parlament még tavaly decemberben hagyta jóvá a koncessziós díjak eltörlését, amelynek eredményeképp nyártól már nem kell fizetniük a háztartásoknak a rádió és televízió üzemben tartására vonatkozó költséget.
Ez havi 4,64 euróval, azaz évi csaknem 56 euróval csökkenti a háztartások kiadásait.
A koncessziós díj helyett a Szlovák Rádió és Televízió közvetlenül az állami költségvetésből kap majd működési támogatást.
A határozat 2023 júliusától lép érvénybe a gyakorlatban. A díj eltörlésére vonatkozó javaslattal Richard Sulík állt elő, mindez a költségvetés elfogadásával kapcsolatos megállapodás része volt.
A koncessziós díj összege 2003-tól nem változott, havi 4,64 euró volt.
(TASR/para)