Nyárzáró piknik a Holt-Vágon

A tavalyi sikeres rendezvény után a Dunamente TDM idén is megszervezi Nyárzáró piknikjét. Az esemény Komárom egyik leghangulatosabb helyszínén, a Holt-Vág partján kerül megrendezésre 2019. augusztus 29-én. A piknik része egy termelői piac, illetve egyéb kísérő programok a legkisebbek számára. 

Nyárzáró piknik a Holt-Vágon

A turisztikai szervezet már több alkalommal szervezett hasonló akciókat, melynek helyszínei a Holt-Vág, Tiszti pavilon, illetve legutóbb a komáromi erőd voltak. Ezen kezdeményezések célja, hogy a régió termelőinek és kézműveseinek termékeit megismerje a helyi lakosság, illetve az ide látogató turisták. 

A piacon megvásárolhatóak lesznek az AF Manufaktúra, a Pemak, a Chocomaze, a Fodor Méhészet, az F&K Pékség, a Plant-B, a Tökmagmánia, a Dedinské domáce cestoviny, az Aranyosi Levendula, a Burning Angel Chili, a Green Plantation, a Cheesio és Pajor Sándor méhész termékei. 

A kistermelőkön kívül helyi kézművesekkel is megismerkedhetnek az érdeklődők. A résztvevők között van NoMini és horgolmányai, Handmade Jewellery by K.Pali és csodaszép karkötői, Gizka kézműves műhelye fonott kosaival és gyönyörű babaholmikkal, Lilia Natura és natúr kozmetikumai, Dalma's papillo- Accessories made with love és csodás kiegészítői, valamint Maja Planet és a környezettudatos csomagolókendői. 

Először mutatkozik be a rendezvényen Szilvia alkotásai fonott kosaraival, Fehérke gyönyörű ékszereivel, illetve a Slovenské Mydlá illatos szappankülönlegességeivel. 

Bemutatkozik a komáromi NAKO Crafroom is, akik környezettudatos használati eszközökkel készülnek.  

Az árusok reggel 9:00 órától délután 16:00 óráig várják a látogatókat a Holt-Vágon. 

Kísérő programok a legkisebbeknek: 

10:00 órától Ringató Süll Kingával

10:00 - 15:00 óra között különféle népi játékok

10:00 - 15:00 óra között arcfestés  

Továbbá a rendezvény ideje alatt csónak-és vízibicikli kölcsönzésre is van lehetőség Komárom Város jóvoltából. 

A szervezők bíznak abban, hogy a rendezvény ezúttal is elnyeri a látogatók tetszését. Céljuk, hogy növeljék azon személyek számát, akik bizalmat szavaznak a helyi termelőknek és kézműveseknek, és ezzel támogatják a régió kisvállalkozóit.   

para