Nyékvárkonyban ismét két százalék fölött volt a pozitív tesztek aránya

2020. november 23. - 07:39 | Régió

Ha viszont csak a falubeliekét vesszük alapul, akkor javult a helyzet - tájékoztatott a község a Facebookon.

Nyékvárkonyban ismét két százalék fölött volt a pozitív tesztek aránya
Illusztráció - Cséfalvay Á. András

A Dunaszerdahelyi járáson belül az első körben Nyékvárkonyban volt a legmagasabb a pozitív tesztek aránya (4,2%), ami a második fordulóban a felére csökkent (1,99%). Az első fordulót követően a helyi iskola, a második után az óvoda, a bölcsőde és a hivatal is bezárt. Fazekas István polgármester azonban a múlt héten tájékoztatott bennünket, hogy november 18-án az ún. "önkormányzati lockdown" véget ért.

Az előző két fordulóhoz képest a mostani hétvégén nagyjából a tesztek háromötödét végezték el. 902 tesztből a község közlése szerint 21 lett pozitív, ami 2,32%-os arányt jelez. Ez ugyan azt jelenti, hogy magasabb az arány, mint legutóbb, árnyalja viszont a képet, hogy a mostani forduló önkéntes volt, és az arány országosan is magasabb volt már szombaton, majd vasárnap délben is. A honvédelmi miniszter érvelése szerint az alacsonyabb számú résztvevő között magasabb lehet azok aránya, akik azért vesznek részt, mert gyanakszanak arra, hogy elkaphatták a vírust.

Ráadásul nemcsak községbeliek vehettek részt a tesztelésen, és Nyékvárkony esetében egy erre vonatkozó adattal árnyalták is a képet.

"A falubelieket illetően a hétvégén összesen letesztelt 666 nyékvárkonyi polgárból 9 lett pozitív, ami 1,35 %-os fertőzöttséget jelent – ami 0,64 %-al jobb eredmény, mint az utolsó tesztelésen" - jegyezték meg.

(parameter)