Nyékvárkonyi Aratóünnepély – Így kaszáltak és csépeltek eleink!

2019. augusztus 4. - 19:17 | Régió

A nyékvárkonyi Napraforgó Polgári Társulás szervezésének jóvoltából a községben immár nyolcadik alkalommal került sor az Aratóünnepélyre tegnap délután.

Nyékvárkonyi Aratóünnepély – Így kaszáltak és csépeltek eleink!
Fotók: Cséfalvay Á. András- További felvételekért kattints!

A földeken manapság már óriási, erős gépek végzik helyettünk a munkálatokat, azonban a régi időkben a falu apraja-nagyja együtt szorgoskodott. Ezekbe az időkbe engedett bepillantást nyerni a nyékvárkonyi aratóünnepély, melyet egy régi fohásszal kezdtek meg, hiszen eleink minden nagyobb munka előtt elmormoltak egyet.

Felsorakoztak a lovasok, a kaszások, a hintósok, s persze a megjelent érdeklődők, és együtt vonultak ki a földekre, ahol a helyiek pontosan bemutatták a kézi kaszálás és a cséplés menetét. A főgazda először az első kaszást kérdezte, vajon megfelelő-e a termés a kaszáláshoz. Így hát az a búzához lépett, hogy leellenőrizze. Miután ez megtörtént, a dolgozók mind letérdeltek és Isten áldását kérték, az ég felé néztek és elhangzott a „Jézus segíts!” felkiáltás is. Ezután megfenték a kaszákat, s ahogy azt az első kaszás mutatta, nekiláttak kaszálni. Eközben, hogy jobb kedvvel dolgozhassanak, az énekkar hölgyei rázendítettek néhány szép nótára. Az asszonyok összeszedték a már lekaszált búzát, melyet aztán a férfiak kévébe kötöttek. A fiatal lányok friss vízzel és hagymás-zsíros kenyérrel kínálták a dolgozókat és a vendégeket egyaránt.

A kévéket szekérre tették, s elvitték a cséplőgéphez. A cséplést követően lemázsálták a termést, ellenőrizték annak minőségét. Aratókoszorút kötöttek, melyet elvittek a gazdának, majd kezdődhetett a lakoma.

Annakidején az aratáson részt vett a falu apraja-nagyja. Együtt mulattak, hálát adtak az Istennek a termésért. Minél jobb minőségű volt a termés, annál tovább mulattak.

Az aratás és cséplés bemutatása után a Lovak és lőerők című versenyre került sor, amikor is a lovak a négykerekű gépjárművekkel mérték össze gyorsaságukat.

Nagyszerű hangulatban telt az ünnepség, kicsik és nagyok egyaránt jól szórakoztak. Nemcsak az apróságok, de a felnőttek is érdeklődve figyelték a történéseket. Az aratást színes programok kísérték. A gyermekeknek többek közt arcfestéssel és hajfonással kedveskedtek a szervezők. Miután pedig az aratás rendje s módja szerint lezajlott, elkezdődött a zenés mulatság.

SzC