Nyílt nap a környezetvédelmi minisztériumban: hajózás a Dunán, bemutatkozik a bősi mentőszolgálat

Egy év elteltével a környezetvédelmi minisztérium ismét megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. Az idei nyílt napra május 12-én 9:30 órától kerül sor a Ľudovít Štúr téren, Pozsonyban.

A minisztérium és háttérintézményei gazdag programmal várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Látogatható lesz a miniszter irodája, lehet majd hajózni a Dunán, megismerhetik a Bősi Központi Mentőszolgálat felszerelését, a legkisebbek pedig ugrálóvárban múlathatják az időt.

Nem marad el a zenés szórakoztatás sem. Thomas Puskailer énekes, Talostan mágus, a Mici és Mňau interaktív színház valamint az óriások cirkuszának műsora várja a látogatókat.

Bemutatkoznak a minisztérium háttérintézményei is. A Bajmóci Nemzeti Állatkert munkatársai beszámolnak az állatvilág érdekességeiről, a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség alkalmazottainak segítségével pedig madáretetőt készíthetnek.

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet meteorológusai elárulják, hogyan készül az időjárás-előrejelzés, a Dionýz Štúr Állami Földtani Intézet geológusainak köszönhetően mamutfogat tanulmányozhatnak az érdeklődők.


(para)