Nyílt napok a víz világnapja alkalmából

A környezetvédelmi tárca a vízforrások jobb védelméért végzett munkával emlékezik a víz világnapjára.

A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat a vízművek látogatására invitálja a nagyközönséget, a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet is megnyitja kapuit

A holnapi víz világnapja bolygónk legértékesebb természeti erőforrásának jelentőségére mutat rá. Ezért a környezetvédelmi tárca háttérintézményei számos programmal várják a nagyközönséget. Maga a minisztérium munkával ünnepel. Intenzíven dolgozik több fontos jogszabályi módosításon, melyek javítják a víz védelmét Szlovákiában és az aszály következményeire is reagálnak.

„Az elmúlt hónapokban csaknem minden nap emlékeztünk a víz világnapjára. Különféle területen dolgozó szakemberek csoportjai azon dolgoznak, hogyan lehet megőrizni és megvédeni a legértékesebbet, amink van” – jelentette ki Sólymos László tárcavezető.

Ebben a hónapban mutatta be a tárca a védett vízgazdálkodási területekre vonatkozó lex Csallóközt, azt a törvényjavaslatot, amely egyesíti az egyes tárcákat a lakosság vízellátását biztosító stratégiai területek védelme terén. Ez az első törvény, amely kizárólag annak a tíz legértékesebb területnek a védelmére összpontosít, amelyek Szlovákia legnagyobb felszín alatti vízkészleteit rejtik.

Március 14-én fogadta el a kormány az ÉRTÉKÜNK A VÍZ  elnevezésű akciótervet az aszály és a vízhiány következményeinek kezelésére, amely konkrét lépéseket tartalmaz a Szlovákiát sújtó szárazság leküzdésére. A felvázolt intézkedések több területet is érintenek, a vízgazdálkodástól kezdve az erdő- és mezőgazdaságon valamint a lakott területeken foganatosított lépéseken keresztül a kutatásig és oktatásig.

Március 15-én pedig életbe lépett a vízvédelemről szóló jogszabály módosítása. Ennek köszönhetően a környezetvédelmi minisztérium hatáskörrel rendelkezik a vízvédelmi területeken alkalmazott vegyszerek felügyelete terén. A módosítás megerősítette a vizek nitrátszennyezés elleni védelmét. Nitrátok gyakran a rosszul kivitelezett emésztőgödröknek és a helytelen szennyvízkezelésnek köszönhetően kerülnek a környezetbe.

A világnap alkalmából a hét végén a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat több vízműben, például a horný turčeki, a bukoveci, a málineci víztározók létesítményeiben tart nyílt napot. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet ugyancsak megnyitja kapuit Pozsonyban, Besztercebányán, Zsolnán és Kassán.

Az ENSZ-közgyűlés 1992-ben Rio de Janiero-ban tartott konferenciáján nyilvánította március 22-ét a víz világnapjának. A célja, hogy felhívja a figyelmet a víz alapvető szerepére. Idei szlogenje a Védd természetesen! pedig arra utal, hogy a vízzel, vízminőséggel kapcsolatos problémákat a természet kínálta módon kell megoldani. Jelenleg mintegy 2,1 milliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez a világban.


(para)