Nyitva hagyta a luxusmercit, a zsaruknak köszönheti, hogy nem rámolták ki

2015. október 9. - 12:58 | Régió

Egy pozsonyi fazon a fővárosi Herlianska utcán hagyta leparkolva Mercedes ML típusú gépkocsiját.

Nyitva hagyta a luxusmercit, a zsaruknak köszönheti, hogy nem rámolták ki
Illusztráció - Wikipédia

Úgy hitte, lezárta, de nem. Erre azonnal ott termett a 35 éves Roman Z., aki minden erőfeszítés nélkül egyszerűen felbökte a kocsikilincset, és már benn is volt.

Ekkora szerencséje egy visszaeső tolvajnak nem lehet, gondolhatnánk, de nem is volt. A pozsonyi kerületi rendőrség nyomozói ugyanis megfigyelték, és azonnal lecsaptak rá.

Lucia Mihalíková rendőrségi szóvivő kifejtette, hogy bevitték az őrsre, majd meg is indították ellene szupergyors rezsimben a büntetőeljárást lopási kísérlet ügyében. A rendőrség szerint volt egy társa is, ő azonban egyelőre ismeretlen.

Figyelmeztettek egyúttal, hogy ne bízzuk magunkat egyszerűen a távolról irányítható központi zárra, de mechanikus módon is ellenőrizzük, hogy valóban bezártuk-e a verdát.

TASR/para

Címkék: krimi, bűnügy