Nyolc góllal kikapott a VSK DS női kézilabdacsapata – FOTÓK

2018. február 25. - 14:57 | Sport

A pozsonyi Inter csapatával mérte össze erejét a VSK dunaszerdahelyi női kézilabdacsapat szombaton délután. Teltházasra sikeredett a tavaszi szezon első hazai első ligás mérkőzése.

Nyolc góllal kikapott a VSK DS női kézilabdacsapata – FOTÓK
Fotók: Cséfalvay Á. András – további fotókért kattints!

Bugár Cintia, a csapat gólvágója indította meg a mérkőzést, már az első percben két gólt lőtt. A meccs elején főleg hetesekből sikerült gólokat szereznie – mind a hazaiaknak, mind a vendégeknek.

Az állás szoros volt, egészen a 17. percig, amikor a hazaiaknak sikerült elhúzniuk három góllal. Ez az előny nem tartott ki a meccs végéig, ugyanis már a 22. percben sikerült egyenlíteniük a vendégeknek. Ekkor az Inter csapata fordított, és ők vették át a vezetést három góllal. A félidő 16:19-cel zárult.

A második félidőt Bugár Cintia hetedik gólja kezdte meg. A listavezető Inter azonban nem hagyta kiegyenlíteni az állást, és sikerült mindvégig megtartaniuk a vezetést. A 42. perctől már eldőlni látszott a meccs végeredménye. A hazaiak sorra hibázták el a kapura dobásokat és a heteseket.

A véregeredmény 27:35 lett.

Bugár Cintia 10 gól
Straka Mária 6
Lelkes Lilla 4
Nagy Orsolya 2
Józan Réka 2
Matus Virág 1
Kázmér Veronika 1
Brunczvik Fanni 1

A dunaszerdahelyiek csapata így 16 ponttal a tabella hatodik helyén, míg az pozsonyiak 20 ponttal az első helyen állnak.

A következő mérkőzésre március 3-án kerül sor idegenben: az ellenfél az ŠKP Topoľčany lesz.


(para)