Nyolc személyt kritikus állapotban szállítottak kórházba a súlyos buszbaleset után

A D2-es autópályán történt hétfői balesetet követően tíz sérültet szállítottak a Pozsonyi Egyetemi Kórházba. A tíz sérült közül nyolcan kritikus állapotban voltak – számolt be róla Alexander Mayer kórházigazgató. A többi sérültet a malacky-i, a nagyszombati és a skalicai kórházba szállították.

Nyolc személyt kritikus állapotban szállítottak kórházba a súlyos buszbaleset után
Tűzoltósági felvétel

Michal Palkovič egészségügyi miniszter szerint a sérülések mértéke valóban riasztó. Többségében polytraumáról (több testtájék egyidejű sérülése, melyek közül legalább az egyik életveszélyes) van szó, bizonyos sérülteket lélegeztetőgépre kellett kötni, valamint sokaknál arc-, medence- és alsóvégtag-sérülést állapítottak meg.

Hozzátette, a mentők 10:33-kor kapták az első riasztást a balesetről, tíz percen belül az első egység már a helyszínen volt, 11:17-kor pedig már az első sérülttel a pozsonyi kórházba indultak.

Lenka Dunajová Družkovská államtitkár szerint a Pozsonyi Egyetemi Kórház mellett a malacky-i, a nagyszombati és a skalicai kórházba is szállítottak sérülteket. Hozzátette: többségében idősebb személyekről van szó. A skalicai kórházban négy sérültet ápolnak. Martina Pavliková kórházszóvivő szerint az ott kezelt személyek többszörös töréseket, zúzódásokat, agyrázkódásokat szenvedtek. Egy nőt a kórházba szállítás után azonnal megműtöttek.

Az autóbusz Magyarországról haladt Csehország felé, amikor egy kamionnal ütközött. A helyszínelés idejére az autópálya érintett szakaszát teljesen lezárták. A balesetnek egy halálos áldozata van, 59-en pedig különböző mértékű sérüléseket szenvedtek.


TASR/para