Nyugdíjakról nyújt be törvényt az az SaS, amelyik már fél lábbal nincs is a koalícióban

2022. augusztus 8. - 10:45 | Belföld

Az SaS a parlament elé terjeszti a nyugdíjakról szóló alkotmányos törvény tervezetét – erről Richard Sulík pártelnök beszélt.

Nyugdíjakról nyújt be törvényt az az SaS, amelyik már fél lábbal nincs is a koalícióban
Illusztráció

A gazdasági miniszter szerint azt a törvénykezdeményezést a szülői bónuszról szóló javaslattal együtt kellett volna benyújtani, de erre most nem került sor. Sulík reméli, hogy sikerül megegyezésre jutni a parlamenti pártok között.

Az első lépésként a nyugdíjrendszer második pillérét módosítanák. Még a Smer által vezetett kormány az összes befektető pénzét a hosszú ideje veszteséges kötvényalapokba helyezte át. Most az emberek forrásait indexált, értékkövető pénzalapokba irányítanák át.

Richard Sulík azzal magyarázta a döntést, hogy koalíciós megállapodás nélkül terjesztik elő a nyugdíjról szóló alkotmánytörvényt, hogy az SaS már nem érzi magát a koalíció részének. „A koalíció létezik, de mi kiléptünk belőle, és hamarosan a kormányból is kilépünk. Ezért a koalíciós szabályok nem vonatkoznak ránk” – mondta.

(Sme/Dennikn)