Ő lehet a 2010-es évek Jozef Roháča

2019. július 24. - 10:32 | Belföld

Egy önkormányzati képviselőt felrobbantott, egy cégudvarra pedig gránátot hajíthatott Peter P. az elmúlt években.

Ő lehet a 2010-es évek Jozef Roháča
Archív felvétel

A NAKA illegális fegyverkezéssel is gyanúsítja a 33 éves Peter P.-t, akit korábban már meggyanúsítottak azzal is, hogy eltette láb alól Marek Rakovský garamszentkereszti ügyvédet és városi képviselőt.

A rendőri szerv szerint 2014-ben beszerzett egy orosz gránátot, majd abban az évben február 5-én éjszaka azt egy detvai cég udvarára hajította. A gránát felrobbant, megrongálva az épület homlokzatát, ablakát, ajtaját és egy közelben álló autót.

A renőrség egyelőre vizsgálja, mi lehetett az eset indítéka.

Hazugságnak nevezték ugyanakkor Peter P. azon állításait, hogy az említett bűncselekmény végrehajtásában a NAKA is részt vett. "A nyomozás állása teljes mértékben kizár egy ilyen lehetőséget" - szögezi le a rendőrség.

Marek Rakovský garamszentkereszti városi képviselőt egy az autója aljára erősített, rögtönzött robbanószerkezettel gyilkolták meg 2013-ban. A bomba vezetés közben robbant fel, melynek következtében Rakovský a helyszínen életét vesztette. Peter P.-t tavaly ősszel gyanúsították meg a bűncselekmény elkövetésével.

(TASR)