A 45 éves somorjai Pethő Péter enélkül talán nem élte volna meg az újévet.
A 45 éves somorjai Pethő Péter enélkül talán nem élte volna meg az újévet.
Több mint kétmillió euróba került az OAMIS kialakítása.
Ha előfordul választási korrupció, büntetőeljárást indítanak, ez ugyanis bűncselekmény.
Gambon tüdőgyulladásban halt meg csütörtökön.
Az intézet szerint a minimálbér egy rossz eszköz a jó cél eléréséhez.
Több ezer adományozónak köszönhetően gyűlt össze az ára.
A város első művésztelepe.
Csábító, akár egy Bentley.
Beszélgetés Kovács Attila iszlamológussal a Bagoly mondja új részében.
80 jelölt lépett vissza, 4 jelölt indítását a pártja vonta vissza, ketten pedig elhunytak.
Úgy tűnt, a játékvezető kettős mércét alkalmazott.
Előzetes bejelentés nélkül utazott az ukrán fővárosba.
Szép "kis" gyűjtemény lett a lefoglalt árucikkekből.
Az utolsó szeptemberi héten napos, meleg időben lehetett részünk.