1
Forrás: Adobe Stock
Megosztás
Ha valaki odafigyel a parlamenti küszöb közelében eltaknyolt Szövetség politikusainak, hátsó udvari szemétdombjuk mellől acsarkodó pártkatonáinak reakcióira, egyértelműen az jön le a színpadról, hogy ez a brancs végleg lemondhat a sikeres politizálás puszta reményéről is. Akárcsak az ideológiai katyvaszuknak megágyazó, politológusi szerepben teszelgő kvázi szaktekintélyek, meg a pártsajtójukat, illetve a pártpropagandjukat szolgáltató inasok.
Utóbbiak, vagyis a politológusi szerepben teszelgő kvázi szaktekintélyek sorsa azért ilyen, mert elszegődtek propagandistáknak, tehát alkalmatlanok a komoly hivatásgyakorlásra. A pártsajtót, illetve a pártpropagandát szolgáltató inasokkal pedig az a helyzet, hogy egyszerűen korlátoltak. Azonkívül, hogy egy eleve zsákutcába vezető úton izzasztják magukat és gyér közönségüket.
De legyünk konkrétak, lássuk, mivel magyarázták a Szövetség vezetői és a politológusi szerepben tetszelgő kvázi szaktekintélyek a választási fiaskót:
Legelsősorban úgymond „a liberális sajtóra“ igyekezték kenni, hogy pártlistájukkal képtelenek voltak megugorni az öt százalékos parlamenti bejutási küszöböt. Ugyancsak „a liberális sajtó“ sara szerintük, hogy a szlovákiai magyarok minimum tíz százalékkal kevesebben vettek részt a parlamenti választásokon, mint az össznépi átlag.
Megkapták a magukét, azok a szlovákiai magyar választók is, akik ugyan elmentek választani, csak épp nem a Szövetségre, hanem egyéb országos szlovák pártok listáira szavaztak. Leginkább a liberális PS-re, nem utolósorban Robert Fico és Peter Pellegrini népbutító kompániáira. (Utóbbiaknak egyébként tulajdonképpen élet-halál harc volt a parlamenti választás aktusa. Ha ugyanis elbukják azt, nagy eséllyel előbb-utóbb végleg politikai hulla lesz belőlük, vezetőik pedig menthetetlenül rács mögé kerülnek.)
Mindennek tetejébe akadt olyan politológusi szerepben teszelgő kvázi szaktekintély is, aki nem szégyellte azzal telerinyálni az étert, hogy a Szövetség bukásán képesek voltak dolgozni azok a közvélemény-kutató intázmények, amelyek folyamatosan az öt százalékos parlamenti küszöb alá prognosztizálták a pártot…! Miközben csak a hülye nem látta, illetve a hülye is láthatta, hogy egyetlen közvélemény-kutatás talán kétszer jósolt öt százalék fölötti eredményt a Szövetségnek! Tegyük hozzá, olyan közvélemény-kutatóról van szó, amely egyéb hasonló „cégekkel“ ellentétben évek óta titkolja tevékenységének módszertanát. Vagyis elvileg és gyakorlatilag is akár hasra ütés által szervírozhat politikai tetszési indexeket…
Nézzük csak, mit sütöttek ki még a választási kudarc kapcsán a Szövetség pártsajtójában (értsd: propagandaeszközeiben) tenyésző „plakátragasztó” inasok. Épp úgy, ahogy a választási kampány során, legfőbb ellenfeleiknek tartva a Híd nyugdíjas politikusát, „az ördög” Bugár Bélát, meg a Most-Híd 2023-ra keresztelt Sólymos László vezette társaságot gyepálták orrba-szájba. No és persze a Magyar Fórumot, amelyet az a Simon Zsolt fémjelzett, akiről azt sem voltak hajlandóak feltételezni a Szövetség megalakulása előtt, hogy létezik egyáltalán… (Itt illenék tudatosítani, hogy mindkét „ellenfél/ellenség“ elbukott, akárcsak a Szövetség. Viszont a rájuk leadott szavazatok sem biztosították volna utóbbi parlamentbe jutását!)
A Szövetség pártsajtójában (értsd: propagandaeszközeiben) tenyésző „plakátragasztó” inasok további aktivitása pedig abban merül ki a mai napig, hogy képtelenek felhagyni az ún. „magyarméterük“ groteszk funkciójával. Ami annyit jelent, hogy lépten-nyomon, avagy ahogy tetszik, szinte minden utcasarkon olyan ingert éreznek, hogy ők hivatottak megállapítani, ki a magyar voltaképpen! Lehetne ugyan ezt az ingert „igazi magyaros“ szóhasználattal illetni, ám a békesség kedvéért maradjunk inkább a kontraproduktív, önsorsrontó minősítéseknél. Azonkívül, hogy meglehetősen mulatságos, ha valaki képtelen különbséget tenni az okos hülyéskedése és a hülye okoskodása között…! (Bár nyilván nem érdemes az ilyeneknek Ady Endrével érvelni, azért legyen itt nekik költőóriásunk „Én nem vagyok magyar?“ című opusza, hátha…!)
Itt a vége, fussatok el véle! – állhatna itt befejezésül, ám a végtelen jóindulat csak szimpatikusabb…
Az a szakállas vicc megvan, amelyben a tehén egy jókora lepénnyel teríti be a verebet? Nos, verebünk egy kicsit megszédül, de aztán ugrándozva-tollászkodva csipegetni kezd belőle. Egészen addig, amíg meglátja a macska, és bekapja őt.
Mi ebből a tanulság?
Aki le van szarva, az ne ugráljon!
Ha viszont a Szövetség berkeiben senki, de senki sem fogékony a viccekre, ajánlatos lenne lehetőleg tükör előtt elmélkedni ott arról, kicsoda is a legeslegkülönb, legeslegszebb, legeslegigazabb, legeslegmagyarabb ezen a szlovmagy vidéken! Létezik-e egyáltalán ilyen szerzet! Érdemes-e önkényesen osztályozni embereket, embercsoportokat, öncélúan utálkozni, gyűlölködni csak azért, mert vannak az ég alatt, akik másként élnek, mást gondolnak önmagukról, róluk, meg a világról általában! És csakis ezért nem lépnek velük egyszerre…!
Szívesen!