Ők lesznek a szlovákiai magyar értelmiség képviselői – kezdetét vette a Vámbéry Hét a dunaszerdahelyi gimiben

2019. november 11. - 22:12 | Régió

Hétfőn délelőtt hivatalosan is kezdetét vette a Vámbéry Hét elnevezésű iskolai rendezvény- és versenysorozat a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin gimiben.

Ők lesznek a szlovákiai magyar értelmiség képviselői – kezdetét vette a Vámbéry Hét a dunaszerdahelyi gimiben
Fotók: Cséfalvay Á. András - További felvételekért kattints!

Tulajdonképpen már ehhez kapcsolódott az első alkalommal megrendezett Gimit Fut nevű jótékonysági futóverseny pénteken, melyen 123 diák összesen 556 kilométert futott le.

A hétfői nap a megnyitó mellett a sporté, hiszen a rendezték meg a Vámbéry Hét kosárlabdaversenyét, a kedd a nyelvtudásé, a szerda az irodalomé, a csütörtök a reáltantárgyaké, mint a matematika vagy az informatika, míg a péntek pedig egy nyitott nap, illetve aznap kerül sor a Gi-Mit Tud című tehetségkutató versenyre is.

Mint arra Földes József, a gimnázium tanára emlékeztetett, a rendezvényt mintegy két éve találta ki az iskola. „Azzal a szándékkal, hogy lehetőséget biztosítson a járás diákjainak az oktatás, művelődés, tudományok és a sport területén való megmérettetésre. Hisszük és valljuk, hogy egy gimnáziumnak nemcsak magas szinten kell közvetítenie és átadnia a tudást, hanem tevékenyen ki kell vennie a részét a tehetséges diákok versenyeztetésében, tudásuk elmélyítésében is” – fogalmazott.

Valkai Anett

Valkai Anett igazgatónő arra hívta fel a figyelmet beszédében, hogy az iskola aulájában álló Vámbéry emlékoszlop megkoszorúzásával nem elsősorban a múltra akarnak emlékezni, hanem a jövőre gondolni. „Kiemelten fontos, hogy iskolánkban a felnövekvő generáció saját anyanyelvén tanuljon és büszkén vállalja magyarságát, mert a jövőnk záloga a szülőföldjén boldogulni tudó magyar fiatalság” – hangsúlyozta. Véleménye szerint a diákokon mérhető le igazán, hogy mit adott az iskola a nemzetnek.

„Van köztünk orvos, jogász, gyógyszerész, mérnök, tudós, felfedező, politikus, tanár, színész, szobrász, hosszú s dicsőséges a névsor.

Nekünk folytatnunk kell. Nekünk, tanároknak és nektek, diákoknak is követnünk kell az előttünk járókat. Nem elsősorban abban, hogy hatalmas teljesítményt viszünk végbe, de abban mindenképp, hogy a ránk bízott időt jól használjuk ki” – figyelmeztetett.

A Vámbéry Hét hivatalos megnyitójára az intézmény meghívta a fenntartó megye alelnökét, Berényi Józsefet, továbbá a járás megyei képviselőit, közülük Berényi mellett Hájos Zoltán dunaszerdahelyi polgármester és Menyhárt József MKP- elnök szólt a diákokhoz.

Berényi azt emelte ki, hogy a rendezvényen látszik, hogy az iskola komolyan veszi a névadóját, a rendezvény tartalmát, önmagát, ezáltal másokat és mások is az iskolát.

„Vámbéry Ármin egy komoly példakép lehet mindannyiótok számára. Igaz, hogy nem egy Amerika Kapitány, nem egy Bosszúállók-figura, viszont valós és ugyanolyan bátor, mint az említettek” – szólt a diákokhoz a megyei alelnök.

Hangsúlyozta, hogy Vámbéry nemcsak a magyar kultúrának, hanem az egyetemes kultúrának is nagyon sokat adott. „Az iskola számunkra nagyon fontos, rendkívül jelentős, és ebben elsősorban a pedagógusoknak és nektek, diákoknak óriási szerepetek van. Maradjatok vidámak, huncutok, ha erre van szükség, de maradjatok meg jó diákoknak és jó magyaroknak is” – fogalmazott.

Menyhárt József arra emlékeztetett, hogy ő maga 1990-ben kezdte itt a tanulmányait, és ugyan diákként nem úgy értékelte, de most már csak pozitív dolgokra, a jóra és a tudásra emlékszik, és ezt kívánta a diákoknak is. „A másik dolog, amire emlékezzetek, hogy a virtuális világ mellett itt napi szinten együtt lehettek, és lehet hogy kényszernek tűnik reggeltől délutánig, de ez olyan idő, amit egymással töltve, egymással, egymástól tanulva később nagyra fogtok értékelni” – húzta alá.

Hozzá hasonlóan Hájos Zoltán polgármester is az iskola diákja volt, és ő is visszaemlékezett azokra az időkre. Eszébe jutottak egykori osztályfőnöknője, Süke Júlia szavai, amit diákjaihoz intézett, mikor leérettségiztek:

„Azt mondta, az életben akárhova is visz a sorsunk, mindig tudatosítsuk, hogy mi a szlovákiai magyar értelmiségnek a képviselői leszünk és munkánk során mindig arra gondoljunk, hogy ne hozzunk szégyent a gimnáziumra, és úgy tegyük a dolgunkat, hogy a közösség méltán legyen ránk büszke.”

Úgy véli, az ehhez hasonló, tanárok által nyújtott útravalók lényege, hogy „ahhoz, hogy a fiatal meg tudja állni a helyét az életben, nemcsak lexikális tudásra van szükség, hanem hogy tudjon embertársaival viselkedni, közösségben dolgozni és a közösségért dolgozni. Bízom benne, hogy erre a diákok képesek és tovább fogják öregbíteni az alma materük nevét.”

(SzT)