Okoskukákat vásárol Brüsszel

2015. november 10. - 10:27 | Tech

Májusig 30 okoskukát telepít a brüsszeli önkormányzat a város szívébe és az uniós intézményeknek otthont adó kerületbe - jelentette kedden a La Libre Belgique belga napilap.

Okoskukákat vásárol Brüsszel
-illusztráció- (Fotó: hwsw.com)

A belga főváros 150 ezer eurót különített el erre a célra. Az első 18 okos szemetest a belváros nemrég sétálóövezetté nyilvánított részében helyezik majd el.

Az okoskukák napelemmel vannak felszerelve, automatikusan tömörítik a hulladékot, és jelzik a köztisztasági vállalatnak, ha megtelnek. A présnek köszönhetően az intelligens kukák 150 helyett 600 liter szemetet tudnak majd elnyelni.

A lap némileg drágának tartja a beszerzést, ugyanakkor emlékeztet, az automatikus értesítőrendszer lehetővé teszi, hogy a szemetesek hatékonyabban dolgozzanak, mert most naponta háromszor járnak körbe üríteni a belváros kukáit, és sokszor feleslegesen fáradnak, mert a szemetesek nem telnek meg.

A cikk arra is kitér, hogy a város ugyan közbeszerzést írt ki, de az okoskukákat egyetlen cég forgalmazza, 4200 eurós egységáron.

A köztisztasági vállalat szerint gyorsan megtérül majd a befektetés, a tömörítés miatt ugyanis - miután az okoskukába a hagyományosnál ötször több szemét fér - az intelligens szemetes olcsóbb, mint öt hagyományos utcai kuka, amelyek darabja 1000 euróba kerül.

Az uniós negyedben a csúcstalálkozók alkalmával biztonsági okokból az összes utcai kukát le kell zárni, ami most több ember több órás munkáját igényli, az okoskukákkal viszont szinte pár kattintással megoldható lesz a központ számítógépén keresztül - olvasható a lapban.

(MTI)

Címkék: kuka